Erdogan szerint Európa pártolja a terrorizmust

 

A szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezettől lefoglalt minden egyes fegyver Nyugatról származik, Európa ily módon a terrorizmust pártolja - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Isztambulban egy egyetemi rendezvényen.

Az államfő leszögezte: Európa, annak ellenére, hogy terrorszervezetnek minősítette a PKK-t, a szeparatisták támogatásával mégis a terrorizmust pártolja. Ráadásul a szervezet Európában még szabadon is tevékenykedhet – tette hozzá.

Recep Tayyip Erdogan török államfő. (MTI/EPA/Hou Hvi Jung) Recep Tayyip Erdogan török államfő. (MTI/EPA/Hou Hvi Jung)

Törökországot éles nemzetközi bírálatok érték, amiért pénteken előzetes letartóztatásba helyezték a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két társelnökét és hét további képviselőjét fegyveres terrorszervezet tagjaként folytatott propagandatevékenység vádjával. A tömörülés vasárnap teljes mértékben felfüggesztette parlamenti tevékenységét. A kormány azzal vádolja a HDP-t, hogy egyebek mellett anyagilag hozzájárult a PKK fegyveres felkeléséhez.

Binali Yildirim török miniszterelnök napközben azt mondta, hogy a főként kurdok lakta Délkelet-Törökországban található HDP-s önkormányzatok a nekik járó pénzt a PKK-nak küldték. A kormányfő megfogadta: a PKK elleni harc addig folytatódik, amíg minden tartományban török zászlók nem lobognak majd.

Erdogan közölte, hogy azok a képviselők, akik terroristaként viselkednek, terroristához illő bánásmódot érdemelnek. Mint fogalmazott: egyáltalán nem érdekli, ha a Nyugat diktátornak nevezi őt, csak az foglalkoztatja, hogy a saját népe, a törökök mit gondolnak róla. "Mit várunk egy olyan Európai Uniótól, amely 53 éve várakoztat a tagság kapujában?" - tette fel a kérdést az államfő. Hangsúlyozta: Törökországban az igazságszolgáltatás független, amelybe senkinek, még neki sincs joga beavatkozni.

A legutóbbi török belpolitikai fejleményekre tekintettel Ömer Celik török EU-ügyi miniszter hétfőre találkozót hívott össze az Európai Unió tagállamainak törökországi nagyköveteivel.

A török biztonsági erők és a PKK között két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában kiújultak a harcok Délkelet-Törökországban. Az összecsapásokban azóta a biztonsági erők 787 tagja, közel 15 ezer kurd lázadó és 312 civil vesztette életét. A török hatóságok az eltelt időszakban 5500 fegyvert, 650 ezer lőszert, 142 tonna robbanóanyagot és közel 15 ezer robbanószerkezetet foglaltak le a kurd felkelőktől. A PKK 1984 óta folytat fegyveres felkelést Törökországban. Kezdetben a kurdok függetlenségéért harcolt, napjainkban a kisebbség autonómiájáért küzd.

Joseph Dunford amerikai vezérkari főnök az Egyesült Államok kérésére vasárnap hivatalos látogatás keretében Ankarába utazott, miközben a Washington támogatta arab és kurd csapatok megindították az offenzívát az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szíriai fellegvárának, Rakkának a visszafoglalásáért. Dunford török hivatali kollégájával, Hulusi Akarral találkozik a katonai főparancsnokságon. Az egyeztetésről további részletek egyelőre nem állnak rendelkezésre.