Ökofalut épít Nagypáli

 

A zala megyei település a kilencvenes évek vége óta jár zöld utakon, a bioszolár fütőműnek, napkollektoroknak, napkövető napelem rendszernek köszönhetően az önkormányzat rezsije minimálisra csökkent, de van már energiaerdő, sőt elektromos autó is, saját áramkúttal – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.

A megújuló energia használatával érdekes módon maga a falu is újjászületett. A húsz éve még kevesebb mint 300 lelkes településen ma már több mint ötszázan laknak, egymás után épülnek a házak,  és beindult  turizmus is. A Napkorona Fesztivál, a Nemzetközi Solymász Találkozó és a Nemzetközi Hőlégballonos Találkozó sok-sok ezer vendéget hoz a faluba évente.


Hajnal-táj – Nagypáli

Az önkormányzat „zöld út” programjának egy fejezete az elektromobilitásról szól – mondta Köcse Tibor polgármester.

Három éve vásároltak egy elektromos robogót, mellyel a falugondnok, a szociális gondozó végzi a napi feladatait. A robogót a település a saját napelemtelepéről „tankolja”.

Egy elektromos autót is üzembe állítottak, ezzel a falu vezetése intézi teendőit, a gépkocsi 100-150 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel.

Nagypáli részt vesz egy olyan programban is, melynek lényege, hogy vállalják, a károsanyag-kibocsátást a minimálisra szűkítik. Ezután kvótákat kapnak, ami - egy erre szakosodott cég segítségével – végül bevételt hoz a településnek – magyarázta a polgármester.