Kiválasztották a jelölteket az EJEB magyar bírói posztjára

 

A kormány Füzi-Rozsnyai Krisztinát, Paczolay Pétert és Schanda Balázst jelöli az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) magyar bírói posztjára, a korábban kiírt pályázat alapján - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben felidézték, 2017. február elsejével üresedik meg az EJEB magyar bírói posztja, amelynek betöltésére a kormány pályázatot hirdetett.

 

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke.   MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A pályázók szakmai felkészültségének és alkalmasságának megállapítására az Igazságügyi Minisztérium "a hazai jogásztársadalom nagy tekintélyű képviselőiből" Pályázat Elbíráló Szakmai Bizottságot állított fel. A bizottság döntését a kormány szerdai ülésén támogatta és benyújtotta az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének - közölték.

Kiemelték, a listán a jelöltek nem "preferenciális", hanem abc-sorrendben szerepelnek.

Füzi-Rozsnyai Krisztina az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Kara Közigazgatási Jogi Tanszékének habilitált egyetemi docense. Dolgozott az Alkotmánybíróságon, Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának Hatósági Főosztályán, majd tudományos főtanácsadóként a Kúria Közigazgatási Kollégiuma mellett. 2015 eleje óta a közigazgatási perrendtartás kodifikációs munkálatait vezeti, miniszteri biztos.

Schanda Balázs egyetemi tanár az alkotmányjog és az egyházjog nemzetközileg is elismert professzora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Alkotmányjog Tanszékének vezetője, 2007-től 2013-ig a kar dékánja is volt.

Paczolay Péter az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi elnöke, a Köztársasági Elnöki Hivatala volt vezetője, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzora, jelenlegi római nagykövet.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának bíráit az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése választja, a részes államok által előterjesztett, három jelöltet tartalmazó listából. Az Európa Tanács elvárásainak megfelelően nemzeti szinten egy szakmai bizottság választja ki a jelölteket a pályázatok elbírálását követően. A kiválasztott jelöltekről az Európa Tanács keretei között egy tanácsadó testület is állást foglal majd. A strasbourgi székhelyű EJEB magyar bírája jelenleg Sajó András.

A kormány augusztus végén Füzi-Rozsnyai Krisztinát, Schanda Balázst és Tallódi Zoltánt, az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Büntetőjogi és Emberi Jogi Főosztályának főosztályvezető-helyettesét jelölte az Európa Tanácsban Magyarország következő strasbourgi bírájának; ezzel egyidejűleg az igazságügyi miniszter kezdeményezte a jelölteknek az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtti meghallgatását. A jelölés módja ellen tiltakozott az MSZP és több jogvédő szervezet is.

Szeptember közepén a kabinet bejelentette, hogy pályázatot hirdet az EJEB magyar bírói posztjának betöltésére. A pályázatot a Hivatalos Értesítőben tették közzé, és a korábban közzétett jelöléseket visszavonták.