Akasztott kutyák, rettegő gyerekek - működik a rendszer

Éveken át gyötörte családját egy pilisi férfi. Molesztálta az egyik lányát, verte az összes gyerekét, elrettentésül kutyákat akasztott fel előttük. Passz - ez volt a válasz arra a kérdésre, hogyan történhetett ennyi szörnyűség a családban, amelyet 13 éven keresztül figyelt a gyermekvédelmi szolgálat. A legijesztőbb az, hogy úgy tűnik, mindenki tette a dolgát, vagyis a rendszer nem alkalmas arra, hogy megállítson egy ilyen családi terrort.

Pilis ugyan Pest megye, de annyi itt a hátrányos helyzetű család, mint a legszegényebb térségekben. A helyi családsegítő egyedül annyi esetszámmal dolgozik, mint a környék kilenc másik települése, beleértve Monort is. Pilisen egy gondozóra korábban 50-70 család jutott, pedig 25-nél több ügyfele nem lehetett volna egyik szakembernek sem. Gajdosné szerint ők tisztességesen dolgoztak az F. család ügyén is. A gondozóktól nem futja többre, télen-nyáron biciklikkel járják a családokat, nevetségesen alacsony, átlagosan 120 ezer forintos fizetésért…

F. Lajos terrorista, “házi terrorista”. A csenevész férfi nem tűnik félelmetesnek. Egészen alacsony, van benne vagy 50 kiló. Mindig csak tőle gyengébbeket gyötört: a feleségét éveken át ütötte-verte, a három kicsi gyerekét válogatott módszerekkel kínozta, az egyik lányát szexuálisan is zaklatta, meg akarta őt erőszakolni. Hosszú évekig volt ő az úr a házánál, mert mindenki hagyta. Most az ítéletére vár.

A szomszédok nem tudták

A 12 ezres Pest megyei településen álló kalyibát csak a lélek tartja egyben. Az egyetlen szobában lakott mindenki, Gabi, Anna, Krisztián, hivatalosan most ők a sértettek. A szomszédok döbbenten hallgatják, mivel vádolják a Lajost, hogy mi történt éveken át közvetlenül mellettük.

2005-ben kezdődött…

2005-ben kezdődtek a bajok. Gabi akkor 5, Anna egyéves volt, Krisztián meg sem született. F. Lajos naponta berúgott, tíz évig le sem állt. Össze sem lehet számolni, hányszor bántotta a feleségét és a gyerekeit, pofozta, rugdosta őket, a nagyobb lányt nadrágszíjjal verte. Ő szenvedett a legtöbbet. Volt, hogy veszekedés után ágyhoz kötözte, ököllel ütötte a fejét, máskor bele akarta fojtani a kádba, az anya akkor közbelépett…

A terror háza

Az ügyészség hosszan sorolja F. Lajos rémtetteit. 2011 karácsonya környékén például pizsamában üldözte el a családját otthonról. Az asszony és a kicsik sokszor annyira féltek tőle, hogy inkább a szűk kis ólban aludtak éjszaka. Az anya és az apa amúgy a gyerekek előtt éltek nemi életet, sőt, a kicsik azt is látták, mikor F. Lajos összeszedett valahol egy részeg nőt, és hármasban szeretkeztek az egyetlen szobában. Az alkoholista vádlott a saját lányát is megkívánta. Fogdosta őt, és fogdostatta magát vele, meg akarta erőszakolni, a kicsi ellenállt, ezért újabb verést kapott. Gabi 9 éves volt akkor.

Fotó: Shutterstock

Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Állatok

F. Lajos embert nem ölt, állatot igen. Ez is része volt a gyerekek fenyítésének. Gabi imádta őket, az utcáról is összeszedte a kóbor kutyákat. Az apja meg hurkot rakott a nyakukba, és felhúzta őket a gerendára. A gyerekeknek mindent végig kellett nézniük. A tetemeket is ők ásták el a kertben. Gabi mindig sírt ilyenkor. A szomszédok ebből sem hallottak semmit. Igaz, aztán kiderül, egyszer ők maguk hívtak állatmentőt ide, mert egy kiskutya szemmel láthatóan éhezett a családnál, és a gyerekek is koplaltak, sokszor tőlük kértek enni.

Dossziék

A hatóságok csak 2013-ban vették el a szülőktől a gyerekeket, addig látszólag tétlenül nézték az apa terrorját. Ha tudtak róla egyáltalán. A Monor és Térsége Család-, és Gyermekjóléti Szolgálat segítője azt mondja, mindenki komolyan dolgozott, ami látszik a dosszién is. Gajdosné Nagy Tímea 13 év termését rakja le az asztalra. Azt mondja, hozzájuk sokáig nem érkezett panasz, részegen nem látták az apát, és ő is csak a Kékfénytől tudta meg, hogy a vád szerint milyen bűnöket követett el F. Lajos.

Költöztek

Először egyébként 2009 január végén ment be hozzájuk az anya azzal, hogy baj van, jelezte a családon belüli erőszakot és az alkoholizálást. Feljelentés helyett azonban albérletet kerestek a bántalmazott anyának, és el is költöztették őket egy másik házba. Utána javult is a helyzet, a gyerekek megnyugodtak, jobban tanultak, a pedagógiai vélemény alapján a családsegítő így lezárta az ügyet.

Csokoládé

Az anya azonban öt hónap után visszatért a férjéhez, és minden kezdődött elölről. A 11 éves Gabi nem bírta sokáig, szólt az iskolában, hogy el akar költözni otthonról, inkább “hetes” iskolába járna, az anya azonban ezt nem engedte, így nem mentették meg. A kislány utána is panaszkodott az apjára, hiába. Öt hónappal később viszont már az anyja akarta intézetbe adni őt, mert a gyerek állítólag ellopott tízezer forintot, édességet vásárolt, amit szétosztott az iskolában, hogy a többiek szeressék őt…

13 év: 9 gondozó

Tizenhárom év alatt összesen 9 gondozó foglalkozott a családdal. A kicsiket éveken át pszichológus vizsgálta, a szakember sem tárta fel a borzalmak mélységét. Az aktákban állatkínzásnak, szexuális zaklatásnak nincs nyoma. Az alapelv pedig, hogy a gyerek maradjon a saját családjában, hacsak, nincs ott veszélyben. Ennek szerinte éveken át konkrét jele nem volt, ha szorult a hurok, az apa gyorsan elköltözött, aztán, mikor már lanyhult a gyámhatósági figyelem, vissza. Az anya is hol így beszélt, hol úgy, mindig elhitte a férjének, hogy megváltozik. A három gyerek meg közben szép csendben szenvedett.

Kiborultak

Először Gabi lépett. Besétált a boltba, lopott valamit. A rendőröknek azt vallotta, direkt le akart bukni, hogy vigyék már el otthonról. A két kistestvére azonban ottragadt. Egy évvel később az apa újra hazatért és rögtön szétverte a tévét, mert nem kapott vacsorát. Ezután a kisfiú is kiborult az óvodában, sokat sírdogált, nem akart hazamenni, a dadát kérte, hogy vigye őt haza. Ezek után végül Anna és Krisztián is állami gondozásba került. 2013 tavasza óta nevelőszülők gondoskodnak róluk.

Agárd

A magyar gyermekvédelmi rendszer állítólag világszínvonalú, az elmúlt években mégis több tragédia mutatta meg, hogy valami nem stimmel. A bíróság 15-15 évre ítélt egy agárdi apát, anyát és a nagyszülőket. Ők három éve halálra éheztették a másfél éves kisfiukat. A család egy palotában élt, a világtól teljesen elzártan. A bíróság szerint betegesen erőltették az egészséges táplálkozást, a kisgyereknek csak anyatejet adtak enni. Benjámin másfél évesen alig volt 4 kiló, a teste szó szerint elfogyott. A szülők rögeszmésen hittek a természetgyógyászatban is. A háziorvossal teljesen megszakították a kapcsolatot, a védőnő szolgáltatását pedig írásban mondták le. Egy parapszichológusban bíztak, ő felfüggesztettet kapott. A háziorvos szintén, mert nem győződött meg róla, hogy jó kezekbe került a gyerek. Az ombudsman is a doktor felelősségét állapította meg, mert nem jelezte senkinek, hogy baj van. A családgondozók és a védőnő nem hibázott.

Gyöngyös

A biztos akkor jogszabály-módosítást kért a minisztertől, hogy legyen kötelező a védőnői ellátás, és aki nem engedi be a szakembert a lakásba, azt meg lehessen büntetni. A törvény azonban három év alatt sem változott. Aztán Gyöngyösön éheztettek halálra egy gyereket. Az áldozat itt is másfél évesen halt meg szörnyű kínok között, a szülők itt is jómódúak, és ők is zárkózott életet éltek. A védőnőt ők sem engedték be az otthonukba. Az előzmények itt is gyanúra adtak okot. A hatóságok jól ismerték az anyát, mégsem mentették meg a kicsit. A pár nagyobbik lánya korábban szintén csontsoványra fogyott, ezért kiskorú veszélyeztetése miatt elítélték. Felfüggesztettel megúszta a nő, aki ráadásul két másik férfinak két másik gyereket is szült. Őket évekkel ezelőtt elvették tőle.

Rendszerhiba

A gyermekvédelmi szakember annak idején azt mondta, az egészségügy, az iskola, az óvoda köteles hatósági intézkedést kezdeményezni, ha bajt gyanít, de a szomszéd sem fordíthatja el a fejét. Az ombudsman újra vizsgálódott, immár rendszerhibát állapított meg. Hibázott a gyámhivatal, a gyermekjóléti központ, a gyámhatóság és a gyerekorvos is. A jelzőrendszer megbukott, egyedül a védőnő nem mulasztott, ő értesítette a háziorvost, aki nem tett semmit, nem szólt a gyámhatóságnak, amely hónapokig szintén nem lépett, majd szabálytalanul folytatott le egy védelembe vételi eljárást. A szülők már a terhesség idején elzavarták a védőnőt, a hivatali idézésekkel sem foglalkoztak. Megtehették. Az ombudsman emlékeztet rá: az agárdi eset után a miniszter is szükségesnek látta a törvénymódosítást, mégsem intézkedett. Székely László újra azt kéri a döntéshozóktól, változtassanak.

Jelzőrendszer

Némi változás azért történt nyáron: egységes lett az eljárások rendje. A jelzőrendszer szereplőit, orvosokat, családgondozók, pedagógusok, védőnők, rendőrök, ügyészek módszertani útmutatót kaptak, hogy milyen problémánál pontosan mit kell tenniük. Azt is leírják már a szakembereknek, hogy milyen jelei vannak például a családon belüli erőszaknak, szexuális zaklatásnak, és mit kell, vagyis kötelező tenni, ha gyanakodnak. Azt, aki hibázik, akár 200 ezer forintos gyermekvédelmi bírsággal is sújthatja a gyámhatóság. Ez már persze nem segít a pilisi testvéreken.

Passz

A pilisi apa egyébként szemérem elleni erőszak, kiskorú veszélyeztetése, személyi szabadság megsértése miatt első fokon 10 év fegyházbüntetést kapott. Hogy pontosan mit tett, nem tudhatjuk, a bíró zárt körben indokolta döntését, ő így is védi a gyerekeket. Mindenki tette a dolgát. mindenki dolgozott vele. Hol csúszott el? Passz…