Nagy előnnyel vezet a centrista pártszövetség Litvániában

 

A centrista Litván Gazdák és Zöldek Uniója pártszövetség nagy előnnyel vezet a litvániai parlamenti választáson a vasárnap tartott második forduló után összesített részeredmények alapján.

Litvániában október 9-én tartották a parlamenti választás első fordulóját, vasárnap pedig a másodikat. Két héttel ezelőtt pártlistákra szavaztak, vasárnap pedig egyéni jelöltekre.

A második forduló után, 1290 szavazókörzetben - összesen 1921 szavazókörzet van - összesített eredmények alapján a Litván Gazdák és Zöldek Uniója pártszövetség 55 képviselői helyet szerzett a 141 fős parlamentben, jelentősen javítva a helyzetén az első fordulóhoz képest.

A második helyen van a Haza Szövetsége-Litván Konzervatívok tömörülés, amely 30 mandátuma tett szert az két forduló összesített eredményei alapján. Az első fordulót még ez a párt nyerte meg egy hajszálnyi többséggel.

A harmadik helyre szorultak az Algirdas Butkevicius miniszterelnök vezette szociáldemokraták, 18 képviselői helyet szereztek.

Az első fordulóban 70 pártlistás és három egyéni képviselői hely sorsa dőlt el. A vasárnapi fordulótól 68 egyéni képviselői mandátum sorsa függ.

A 141 képviselői hely megszerzéséért 12 párt indult, két választási blokk és 26 önálló jelölt. A képviselőket négy évre választják.