Harrach: minden korban meg kellett küzdenünk a szabadságért

 

1956 hősei az egyén és a közösség szabadságáért küzdöttek és hoztak áldozatot - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a térség országgyűlési képviselője vasárnap Szobon, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

A politikus a Pest megyei település önkormányzatának rendezvényén kiemelte: ’56 hősei egyszerű, hétköznapi emberek voltak, akiket az tett hőssé, hogy képesek voltak a közösség, a nemzet érdekét fontosabbnak tartani a sajátjuknál.

Ezek az emberek akkor nemcsak egy emelkedett eszmeiséget és erkölcsiséget képviseltek, hanem örömmel és derűsen tették a dolgukat, "példát is adtak nekünk" - mondta. Hangsúlyozta, az eseményekben részt vevő emberek nyomasztó rabságból való szabadulást éltek meg, azért az eszméért küzdöttek és hoztak áldozatot, amit egyszerűen szabadságnak nevezünk. De nemcsak az egyén szabadságáért küzdöttek, hanem a közösség szabadságáért, az ország szabadságáért és függetlenségéért is. "Ezt tesszük ma is" - közölte a KDNP frakcióvezetője.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Harrach Péter hozzátette, ennek a nemzetnek mindig, minden korban meg kellett küzdenie a szabadságért, mint ahogy ma is. S "ha magunkban hordozzuk azt, amit akkor az '56-os hősök, akkor ez a küzdelem előbb vagy utóbb győzelemhez vezet" - fogalmazott.

Hiszen 1956 szelleme, áldozata később érett be - tette hozzá -, a rendszerváltás nem akkor és nem úgy történt volna meg, ha nincsen 1956, s Európában és azon túl is hatással volt ez az eseménysorozat a világ folyására.

Rámutatott: ha a saját és a nemzet szabadságát fontosnak tartó lelkület van bennünk, akkor ezeket a mai küzdelmeinket jól megvívjuk.

"Ezt kell továbbadnunk a következő generációnak azért, hogy ők is élhető, szabad világot tudjanak építeni" - zárta ünnepi beszédét a frakcióvezető.