Erdő Péter marad a Szentségi Kongregáció tagja

 

Ferenc pápa kinevezte Erdő Péter bíborost újabb öt évre a vatikáni Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció tagjává - közölte az Esztergom-Budapesti Érsekség pénteken az MTI-vel.

Erdő Péter 2005 januárja óta vesz részt a kongregáció munkájában, az újabb kinevezésről a főpásztort Robert Sarah bíboros, a testület prefektusa értesítette. A kinevezés Erdő Péter eddigi feladatait nem érinti, a magyar prímás az Apostoli Szentszék hét dikasztériumának (központi hatóságának) tagja.

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció gondoskodik a liturgikus szövegek összeállításáról, felülvizsgálja a helyi vagy rendi liturgikus könyveket, fordításokat, felügyel a szentségkiszolgáltatás liturgikus és kánoni fegyelmére, valamint a népi vallásos gyakorlatokra. Rá tartoznak az egyes szentségekkel kapcsolatos problémák is, így például a felmentések a szentelési szabálytalanságok és akadályok alól.

A Vatikánban kilenc kongregáció működik, feladatuk a pápai állam, illetve az egyház működésének irányítása. Tagjai bíborosok és püspökök lehetnek, vezetőjük az öt évre megválasztott bíboros-prefektus.