Orbán: Magyarország biztonsága Európa biztonságát is jelenti

Az 1989-es határnyitás és a határok védelme ma ugyanannak az éremnek a két oldala: akkor Európa szabadságáért cselekedtünk, ma ezt védjük, mert Magyarország biztonsága Európa biztonságát is jelenti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a müncheni magyar főkonzulátus 1956-os megemlékezésén, a bajor tartományi gyűlés (Landtag) épületében.

A kormányfő beszédében kiemelte: a bajor-magyar barátság különleges, egyedülálló Európában. Ez a barátság hatalmas ívet futott be, a történelem során sokszor vállalkoztunk hol rossz, hol jó dolgokra, de most jó pályán haladunk, mert arra a közös célra vállalkozunk, hogy biztonságos, szabad, békés és virágzó Európát hozhassunk létre – jelentette ki. Hozzátette: ez a cél büszkeségre ad okot, és méltó az 1956-os szabadságharcosok örökségéhez.


1956 – Orbán Viktor Münchenben

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországot a földrajzi elhelyezkedése minden harminc évben egyszer az aktuális európai harcok fősodrába löki, így volt ez 1956-ban, 1989-ben, és 2015-2016-ban is, amikor nekünk kellett lezárni a határt, hogy megállítsuk a délről fenyegető népvándorlást. Egyszer sem kértük a feladatot, hanem a sors, a történelem mérte ki ránk, de a magyarok nem futottak el, nem hátráltak meg, hanem teljesítették a kötelességüket – fogalmazott. Hozzáfűzte: akkor is helyt állunk, “ha azok támadnak ránk hátulról, akiket valójában védelmezünk”.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország olyan ezeréves keresztény állam, amely mindig a szabadságharcosok földje volt, amely nem tűri az elnyomást, a megszállást, a diktatúrát, és Magyarország a jövőben is mindig “az európai szabadság oldalán áll majd”.

Orbán Viktor felidézte: 1956-ban a szovjet intervenciót követően 60 ezer ember gyűlt össze Münchenben, hogy csendes menetben emlékezzen a szabadságért vívott küzdelemben elesett magyarokra. Amikor a brutális szovjet kommunista megtorlás miatt lehetetlenné vált az ellenállás, sokan Nyugat felé vették az irányt, és a bajorok segítettek nekik, ők pedig fegyelmezetten, rendben várták a hatóságok döntését – emlékezetett.

Orbán Viktor kifejtette: ma Bajorország és Közép-Európa a világ egyik legerősebb régiója, és közös felelősségük, hogy Európa motorjaként az egész unió javára fejlődhessen és gazdagodhasson a térség. Ha a kölcsönös tisztelet alapján partnerként összefogunk, együtt nagy dolgokra vagyunk képesek – hangsúlyozta.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök beszédében hangsúlyozta: a mostani közös megemlékezés és az Orbán Viktorral való személyes találkozás annak jele, hogy Bajorország és Magyarország hosszú ideje szoros partnerek Európában, a bajorokat és a magyarokat erős barátság köti össze és ez a jövőben is így marad.

Seehofer – aki a kisebbik német keresztény párt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke – hangsúlyozta: éppen ma, amikor Európa súlyos válságban van, fontos a párbeszéd, amelynek nincs alternatívája. Fontos az, hogy beszéljünk egymással, és ezt képviseli a bajor kormány. Nem a kirekesztést, nem a diszkriminációt, hanem a párbeszédet és ennek keretében egymás tiszteletét – hangsúlyozta.

Emlékeztetett: hatvan évvel ezelőtt a magyar nép felkelt az orosz megszállók ellen, harcba szállt a szabadságért és a demokráciáért, a híres lyukas zászló az elnyomás elleni jelképpé vált. Az emberek akkor azért harcoltak, hogy szabad Európában éljenek, ezért kockára tették az életüket, amiért ma is tisztelettel tartozunk nekik – emelte ki a bajor politikus.

1956 nélkül 1989 elképzelhetetlen lett volna – mutatott rá Seehofer, hozzátéve: a bajorok, illetve a németek nem felejtették el, hogy a határ megnyitásával a magyar nép és az akkori magyar kormány 27 évvel ezelőtt mit tett a németekért és a szabad Európáért. A bajorok számára a magyar nép és a magyar kormány tette olyan hősi tett volt, amit soha nem fognak elfelejteni – jelentette ki. Hangsúlyozta: nem felejtik el azt sem, hogy a vasfüggöny először Magyarországon omlott össze.

Reinhold Bocklet, a bajor parlament első alelnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy az 1956-os forradalommal a magyar nép megnyitotta az utat a szabad Európa felé, és ma nagy csodálattal tekintenek azokra a bátrakra, akik akkor harcoltak. A forradalom hőseinek örökségére ma együtt emlékezünk – tette hozzá.

A bajor tartományi gyűlés ellenzéki pártjai élesen bírálták, hogy a magyar kormányfő részvételével tartottak megemlékezést 1956-ról a Landtag épületében. Német hírportálok beszámolói szerint a szociáldemokrata párt (SPD) frakciójának vezetője, Markus Rinderspacher úgy vélte, Orbán Viktor megjelenése a tartományi parlamentben “sérti a bajor Landtag méltóságát”. A Zöldek frakcióvezetője, Margarete Bause szerint a megemlékezés “propagandaízű visszaélés a magyarországi civil ellenállás kerek születésnapjával”. A harmadik ellenzéki erő, a Szabad Választók (Freie Wähler) frakcióigazgatója, Florian Streibel közleményében kiemelte: pártja reméli, hogy Orbán Viktor “a bajor vendégbarátság példája révén felismeri, hogy Európa létét a valamennyi tagállam által gyakorolt szolidaritás biztosítja, és nem az elzárkózás és a demokrácia kiüresítése”.