Visszaszorult az uzsorázás

Visszaszorulóban van Magyarországon az uzsorázás a legfrissebb hivatalos adatok szerint - írja a Magyar Idők.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a napilapot arról tájékoztatta, hogy az elmúlt években egyre kevesebb alkalommal kellett nyomozni tisztességtelen kölcsönzés miatt.

2012-ben még 378 uzsoraügyet zártak le országszerte, 2013-ban pedig 320-at. Egy évvel később 125-re csökkent az esetek száma, majd a mérséklődés tovább folytatódott. Tavaly 87 ügyet rögzítettek, idén azonban ennél is alacsonyabbra süllyedhet az esetszám: az idei féléves statisztika mindössze tizenegy, már befejezett ügyről árulkodik.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

A kormányzati lépések elérték céljukat, ennek bizonyítéka, hogy a korábbiak töredékére esett az uzsoraügyek száma. A változás látványos – kommentálta az adatokat a lap érdeklődésére a KDNP alelnöke.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: az uzsorázás a szegényebb, kiszolgáltatott rétegeket fenyegető egyik legveszélyesebb társadalmi-bűnügyi jelenség, visszaszorítása pedig csak összetett intézkedésekkel lehetséges.

A politikus rámutatott: a büntető törvénykönyv 2011-es módosítását követő években a korábbiaknál több elkövető került rács mögé. A lebukás valós lehetősége pedig sokakat elrettenthetett, így az elfogott uzsorások egy részének helyére nem léptek újabb elkövetők.