Balog: 400 ezer ember bére nő a humánszférában

Több mint négyszázezer ember bérét sikerült emelni csak az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó területeken 2012 és 2017 között, összesen 520 milliárd forinttal - közölte Balog Zoltán miniszter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

A miniszter hozzátette: a gazdasági növekedés teremtette meg a feltételét a béremelésnek.

Elmondta, a béremelés egyes területeken életpályamodell bevezetésével történt, egyes területeken pedig bérkiegészítéssel.

Kifejtette, hogy az egészségügyben 2012-ben volt a “mélypont”, azóta 97 ezer ember bérét emelték, ebből 16 ezer orvos, a köznevelésben több mint 170 ezer ember bérét emelik 2013 óta, a szociális szférában 93 ezer embert érint a béremelés, a felsőoktatásban 14 ezer embert, a kulturális területen pedig 20 ezer embert.

Az egészségügyi béremelésről azt mondta, októberben kapták meg a szeptemberi emelt bért a dolgozók, az orvosok átlagbére bruttó 282 ezer forinttal, 82 százalékkal nő 2012-höz képest. A szakdolgozók bére 69 százalékkal nő, 2017 végére bruttó 82 ezer forinttal, erre 187 milliárd forintot fordítanak.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. MTI Fotó: Illyés Tibor

A miniszter kitért arra: a fiatal szakorvosok is megkapták a béremelést, és néhány esetben valóban kevesebb a bér, mint az ösztöndíjjal volt, de jelezte, 2017-re, a béremelés következő fázisa után már mindenkinek magasabb lesz a bére, mint volt. A kiesést pedig kompenzálják.

Az egészségügyi dolgozók béréről szólva azt is elmondta, a szakorvosok bére elérte a nemzetgazdasági átlag kétszeresét, és jövőre a háziorvosok is elérik ezt a szintet. Mint mondta, a visegrádi négyek közül Magyarországon a legnagyobb az egészségügyi dolgozók béremelése, 2012-2017 között 40,8 százalékkal nő a bér, ez Szlovákiában 33,2 százalék, Lengyelországban 9,9 százalék.

A miniszter kitért a bölcsődei dolgozók béremelésére is, mint mondta, körükben a 900 felsőfokú végzettségű bére átlagosan 46 százalékkal, bruttó 88 ezer forinttal nő, a 6500 középfokú végzettségű (akik kimaradnak az életpályából) bére pedig 12 százalékkal, bruttó 17 ezer forinttal nő. Erre 1,5 milliárd forintot fordítanak.

Balog Zoltán elmondta: a 93 ezer szociális dolgozó bére az elmúlt két évben 24 százalékkal nőtt, bruttó 16 ezer forinttal, erre 47,5 milliárd forintot költöttek, 2017-ben pedig következik a béremelés második üteme.

A 14 ezer felsőoktatásban dolgozó bére átlagosan 20 százalékkal nő, ez bruttó 48 500 forintot jelent idén és jövőre is, erre 16 milliárd forintot fordítanak.

A miniszter hangsúlyozta: a 170 ezer pedagógusnak 2013 óta évente kétszer – a béremelésből és a minősítésből következően – emelkedett a fizetése, összesen 264 milliárd forintot fordítottak rá és körülbelül 50 százalékos béremelést jelent majd, mire lezárják a programot.

A miniszter hozzátette: 2012-ben a pedagógusok bére 26 ezer forinttal volt kevesebb, mint a nemzetgazdasági átlag, a béremelések hatására viszont ma már 10 ezer forinttal meghaladja azt. Megjegyezte: az OECD-országok közül egyikben sem volt ilyen mértékű béremelés 2012-2017 között.

Balog Zoltán jelezte: a béremelés nem áll meg, a felsőoktatásban dolgozóké további 5 százalékkal fog nőni, az egészségügyben dolgozóké 8-8 százalékkal 2018-2019-ben, a szociális dolgozóknál is lesz béremelés, a kulturális területen is átlagosan 15 százalék lesz a béremelés, ami bruttó 27 ezer forintot fog jelenteni, és erre 2017-ben 5,7 milliárd forintot fordítanak a tervek szerint.

A miniszter egy kérdésre válaszolva kijelentette, sajnálja, ha bárkit megbántott egy interjúban elhangzott, az evangélikusokkal kapcsolatos, “egyébként ironikus” megjegyzésével. Hozzátette: mindenkinek azt tudja ajánlani, amit csütörtökön mondott Ferenc pápa, hogy nagyon fontos, hogy az evangélikusok és katolikusok megbéküljenek. “Én is szívesen megbékülök mindenkivel, akit ezzel a megjegyzésemmel megbántottam volna” – jelentette ki. Az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjúban arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy Bayer Zsolt publicista kemény szavakkal bírálta Ferenc pápát menekültekkel és a terrorizmussal kapcsolatos megnyilatkozásait, Balog Zoltán azt mondta: “Bayer Zsolt evangélikus. Olvassák el, miket mondott Luther Márton a pápáról. Azokhoz képest ezek nagyon szelíd megfogalmazások.”