Nincs idő leváltani Trumpot

Nincs sem idő, sem jogi lehetőség arra, hogy az elnökjelöltségről a Republikánus Párt leváltsa Donald Trumpot - jelentette ki Feledy Botond külpolitikai szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

Mint elmondta: a Republikánus Párt konvenciójának – amely jelöltté választotta – nincs joga visszahívni Trumpot. Ugyanakkor idő sincs új jelölt állítására, hiszen már a szavazólapokat is kinyomtatták.

Továbbá politikai akaratot sem látni a leváltására – tette hozzá. A szakértő kiemelte, hogy szokatlanul magas mindkét jelölt elutasítottsága, ezért olyan “izzadtságszagú” a küzdelem a bizonytalan szavazókért.

Donald Trump republikánus párti elnökjelölt  (MTI/AP/The Citizens’ Voice/Christopher Dolan)

A küzdelemben Trumpnak sikerült lerántania sárdagasztásba Hillary Clinton demokrata párti jelöltet. Ezt mutatja, hogy amíg az első elnökjelölti tévévita többé-kevésbé politikai kérdésekről szólt, addig a második jobbára Bill Clinton szexuális életéről, illetve Trump szexista kijelentéseiről – sorolta.