Tizennégy kérdést tesz fel a Jobbik

Hétfőn kezdi kézbesíteni a posta a Jobbik "valódi nemzeti konzultáció" kérdőíveit - jelentette be Lukács László György, a párt frakcióvezető-helyettese.

A párt által meghirdetett “valódi nemzeti konzultáció” lesz a megalapozója annak a valódi programírásnak, amit a Jobbik eltervezett – fogalmazott a politikus, hangsúlyozva, hogy pártja mostanra egyedüliként maradt az ellenzéki oldalon kormányváltásra képes erőként.

Jelezte: a 4,2 millió magyarországi háztartásba várhatóan a jövő hét során érkeznek 14 pontos kérdőíveik; ezeken öt-öt kérdés az egészségügy és az oktatás, négy pedig a korrupció témájával foglalkozik.

A legégetőbb kérdések között a jobbikos politikus azt említette, hogyan tudja az állam biztosítani, hogy a lehető legtöbben vehessenek részt a magas színvonalú oktatásban, miként garantálható a kor színvonalának megfelelő, hálapénztől és hosszú várólistáktól mentes egészségügy, illetve hogy “hogyan lehet visszaszorítani az egymást követő kormányok által kiépített, de a Fidesz által csúcsra járatott korrupciót”.