Ilyen ember lehet a Teréz körúti robbantó

Hamarosan elkészülhet a Teréz körúti robbantó profilja, ami nagyban segítheti a nyomozók munkáját. Szakértők szerint egy sértett emberrel lehet dolguk a hatóságoknak, aki most élvezi, hogy róla szólnak a hírek. Talán még sajnálja is hogy nem tudják pontosan ki ő, és ha lankad az érdeklődés, azt sem tartják kizártnak hogy újra támad.

A legfontosabb dolgot még mindig nem tudjuk a Teréz körúti robbantóról, nevezetesen azt, hogy miért is tette, amit tett – emelte ki Németh Zsolt kriminológus az M1 műsorában.

Azt már kizárták, hogy terrorista lenne, elvetették a magánéleti bosszú lehetőségét és mintha halványulna a rendőrséggel szembeni ellenszenv is, mint indíték – folytatta a szakember, aki szerint egy sértett személyiségről lehet szó, aki az egész társadalmat akarja büntetni.

Úgy tűnik, tehetséges ember, ért valamihez, de valamiképpen háttérbe szorult, és ha a figyelem csökken, veszélyesé válhat. Ugyanakkor az, hogy tíz napja nem találják, nem kerül senkinek a látókörébe, aki érdemi információval szolgálhatna a kilétéről, azt mutatja, hogy valahol csöndben meghúzódik, ami viszont arra enged következtetni, hogy ez neki elég volt, meg akarja úszni – fejtegette a műsorban Németh Zsolt.

Egy üzlet kamerájának felvétele a Teréz körúti robbantóról.

Egy üzlet kamerájának felvétele a Teréz körúti robbantóról.

A kriminológus nem hiszi, hogy a robbantó kórosan pszichés lenne, és esetleg börtön helyett gyógykezelésre küldenék. Tévesen gondoljuk, amikor azt hisszük, nem létezik hogy ez az ember olyan mint mi, pedig az ilyen extrém esetek elkövetői legtöbbször pont olyanok, vagy olyannak tűnnek, mint mi – magyarázta.

Az igazán elmebetegek nem képesek az ilyen előre eltervezett, célorientált cselekményt elkövetni – folytatta, hozzátéve: nem tartja elképzelhetőnek, hogy a robbantó büntethetősége kizárható legyen.

Egy utcai térfigyelő kamera felvétel a Teréz körúti robbantóról.

Egy utcai térfigyelő kamera felvétel a Teréz körúti robbantóról.

Személyiségzavara lehet, de az büntetőjogilag nem értékelendő. Lehet, hogy érzelmileg szegényes, nagyon én központú, csak a saját sikere érdekli, az amit ő elérhet, tettei következményéből nem tanul, nem szorong, nem fél semmitől. Ilyen személyiségjegyekkel azonban sok “hétköznapi” ember járkál közöttünk, és bizonyos kihívások, vagy traumák váltják ki belőlük a cselekvést – fűzte hozzá.

A kihallgatásoknál az ilyen elkövetőket általában az nyitja, meg ha valaki érdeklődik irántuk. Ami azért érdekes, mert tudatában vannak annak, hogy komoly büntetésre számíthatnak, mégis megnyílnak a kérdező iránt, ha az kellő empátiát, rokonszenvet mutat.

Mindannyiunknak fontos, s de az ilyen típusú embereknek különösen az, hogy érdeklődést mutassanak a személyisége iránt. Sok ember szenved ilyen problémától.  Ahhoz azonban, hogy valaki bűncselekményt kövessen el, kell valami az idegrendszerében, vérmérsékletében vagy akár neveltetési emlékeiben, amire talán már nem is emlékszik – mondta a szakember.