Szerdán hó is jöhet

Vége a nyárnak, először a Dunántúlon lehet több helyen eső, aztán délután a keleti országrészt is eléri a hidegfront.

Vasárnap napközben nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de délelőtt keleten még több órára kisüt a nap. Délelőtt még csak a Dunántúlon, délután keleten is egyre több helyen valószínű eső, záporeső, késő délután délnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül, majd késő estétől a Kisalföldön északnyugatira fordul, és megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 17 és 22, a Dunától keletre 22 és 27 fok között alakul. Késő estére 12, 20 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn átmeneti rövid felszakadozások mellett többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Több helyen valószínű eső, zápor. Az északnyugati szelet többfelé erős, néhol viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 14 és 17, a Dunától keletre 17 és 21 fok között alakul.

Kedden kezdetben délen, délnyugaton szakadozottabb lesz a felhőzet, majd országszerte borult idő várható egyre többfelé esővel, záporral. Az északnyugati szelet erős, többfelé viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

Szerdán Felszakadozik a felhőzet, napközben felhőátvonulások lesznek több-kevesebb napsütéssel, helyenként futó záporral. Az északi, északnyugati szelet erős, többfelé viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul, a Kékesen hózáporok is lehetnek.

Erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen valószínű eső, záporeső. A nyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

Pénteken átmenetileg csökken, majd délkelet felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen valószínű eső, zápor. A délkeleti szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.

Szombatontöbbnyire erősen felhős lesz az ég, több helyen lehet eső, zápor. A Dunántúlon az északi, másutt a keleti szél élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul, a Tiszántúlon lehet kissé melegebb.