Osztrák segítséggel menekülhetett el az Iszlám Állam robbantási szakértője

A Híradó információi szerint osztrák segítséggel menekülhetett el az Iszlám Állam robbantási szakértője Európából. Mivel a magyar határ már le volt zárva, egy osztrák segélyszervezet repülőgépen juttatta ki a bombaszakértőt a merényletek után. Az osztrák belügyminisztérium szóvivője nem tudta megerősíteni az értesülést.

A férfi korábban a „bejáratott” menekültútvonalon érkezett és jutott át a zöldhatáron, hogy segítse Salah Abdeslam és terroristatársainak kiképzését. “Miután elvégezte a feladatát”, elindult vissza, de addigra már a magyar határ le volt zárva. A Híradó úgy tudja: ezért döntött úgy a terroristák bombaszakértője, hogy Ausztrián át menekül.

Az M1 tudósítója úgy értesült, hogy Salah Abdeslam és segítői többször jártak Ausztriában. Tavaly szeptemberben utaztak át a német-osztrák határon, és akkor több napot maradtak Ausztriában. Az osztrák hatóságok szerint ekkoriban még toborzó akciókat nem végeztek, de nem végeztek, de nem is volt tudomásuk arról, hogy terrorszervezet tagjai.

Az osztrákoknál egy segélyszervezethez fordult, azzal, hogy beteg az anyja, ezért sürgősen haza a kell jutnia. Az osztrákok pedig vettek neki egy repülőjegyet, így a terrorista repülőgéppel utazhatott el a merényletek után.

Az M1 úgy tudja, az illetékes szakszolgálatoknál az ügy valamennyi momentuma dokumentálva van.

Karl-Heinz Grundböck, az osztrák belügyminisztérium szóvivője az MTI pénteken elküldött írásos megkeresésére úgy reagált, hogy az osztrák tárca nem tudja megerősíteni az értesülést.