Több tucat díjat ad át a főváros

Hat kategóriában több mint negyven fővárosi díj odaítéléséről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A testület határozat alapján Pro Urbe Budapest díjat vehet át Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány, Kulcsár Győző olimpiai bajnok párbajtőrvívó, mesteredző, Imre Géza párbajtőrvívó, Kapás Boglárka úszó, Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója, György István volt főpolgármester-helyettes, Kőbánya korábbi polgármestere.

A díjakat november 12-én, illetve november 17-én vehetik át a kitüntetettek.

Budapestért díjat 26 kitüntetett kap: a Magyar Állami Operaház Énekkara, Somogyvári Géza üzem- és rendszerszervező mérnök, az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevője, Jánosa Domokos pápai káplán, plébános, Lőrincz Edina, az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Kis Tamás, a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. sport divíziójának nyugalmazott divízióvezetője, Járdányi Gergely nagybőgőművész, a Muzsikás Együttes, Bohus Zoltán szobrászművész, üvegtervező, Balázs János zongoraművész, tanár, Varjú Imre, a Szent Margit Kórház osztályvezető főorvosa, Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház megbízott főigazgatója, Hámori Mária nyugalmazott óvodavezető, Népessy Noémi Eszter, az Óbudai Múzeum igazgatója.

Továbbá Harsányi Gábor színművész, Gömör Béla, a Budai Irgalmasrendi Kórház osztályvezető főorvosa, Hollerung Gábor karmester, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója, Szabó József, a Főkert vezérigazgatója, Megyesné Hermann Judit, a Főpolgármesteri Hivatal aljegyzője, Nagyné Varga Melinda Mária, a Főpolgármesteri Hivatal főosztályvezetője, a Belvárosi Fesztivál közössége, Flesch Tamás, a Continental Group Kft. ügyvezető igazgatója, Erdélyi Tibor táncművész, koreográfus, fafaragó művész, Tóth Balázsné nyugalmazott óvodavezető, Sármay András, a Fővárosi Vízművek Zrt. igazgatóságának elnöke, az Ars Sacra Alapítvány és Végh Tamás nyugalmazott református lelkész.

A Zalabai Gábor díj – A Budapestiek Esélyegyenlőségéért díj kitüntettjei: Nagyné Kovács Tímea, a csepeli polgármesteri hivatal szociális és egészségügyi referense, Iring Zoltán, a XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője és a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány.

A Fővárosért Emlékzászló díjat a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság kapta, míg a Dr. Barna Sándor Emlékérem – A Főváros Közbiztonságáért díjat Paál Péter György, a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője, Ruszó László, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, Bajári Csaba, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság szolgálatvezetője, Menyhért Tamás, XI. kerületi tűzoltóparancsnok és Kovács Lajos közterület-felügyelő veheti át.

A Papp László Budapest-Sportdíjat Molnár Imre, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke, Szívós István Antal olimpiai és világbajnok vízilabdázó, edző, sportvezető, Kovács Péter kézilabdázó, mesteredző, Sinkó Andrea ritmikus gimnasztikázó, vezető edző, az Óbudai WDSE elnöke, MOB-tag és Tóth Tamás úszó, paralimpikon kapja.