Simicskó: Európának erőt kell felmutatnia

Európának erőt kell felmutatnia, és hatékony válaszokat kell találnia a 21. század legnagyobb biztonsági kihívására, a tömeges bevándorlásra - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Simicskó István is részt vett kedden az uniós tagországok védelmi minisztereinek informális találkozóján. A honvédelmi miniszter az M1-en elmondta: a tagállamok hozzáállásában érzékelhető elmozdulás figyelhető meg, 8-10 miniszter hozzászólásában is megjelent, hogy a tagországok állampolgárai elvárják a határozott és konkrét intézkedéseket Európa és az unió védelmében.

Az Európai Bizottság beszámolt egy cselekvési tervről, amelynek lényege a kutatás-fejlesztés fokozásáról szólt. Simicskó István a találkozón viszont azt hangsúlyozta: tényleges és hiteles védelmi képességet kell felmutatnia Európának a határain belül.

Ezzel együtt pedig többen egyetértettek abban is, hogy a tömeges migrációs helyzet kezelésére a válságövezetekben fokozottabb szerepvállalásra van szükség. Nem kvótákkal kell szétteríteni Európában a problémát, hanem a válságövezetekben nagyobb erőkkel kell megteremteni a biztonság feltételeit – fejtette ki a miniszter.

Simicskó István szerint új időszámítás kezdődött, és Európában a 21. század legnagyobb biztonsági kihívása lesz a bevándorlás kérdése. Ennek nyomán új nemzeti biztonsági stratégiát, és ennek nyomán új katonai stratégia kidolgozását is megkezdték.