Új kiszivárogtató portált indítottak EULeaks néven

Zöldpárti európai parlamenti (EP) képviselők egy csoportja kedden új kiszivárogtató portált indított EULeaks néven, amelynek fő célja az informátorok hatékonyabb védelme.

“Teljesen világos: átláthatóságra van szükségünk ahhoz, hogy előrelépést érhessünk el az adóelkerülés elleni küzdelem, a közegészség- és a környezetvédelem, valamint a demokrácia és a jó kormányzás terén” – mondta Philippe Lamberts, a zöld frakció társelnöke, aki keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján bemutatta a dokumentumok névtelen feltöltését lehetővé tevő internetes oldalt.

A portál létrehozói arról számoltak be, nem fogják engedni, hogy más EP-képviselőcsoportok tagjai is csatlakozzanak a projekthez, azt ugyanis kizárólag “EU-párti célokra” szeretnék felhasználni.

“Zöldebbé, demokratikusabbá, szociálisabbá, hatékonyabbá kívánjuk tenni Európát. Azt ígérjük informátorainknak, hogy az általuk kiszivárogtatott információkat olyan módon fogjuk felhasználni, amely előmozdítja az európai projektet” – fogalmazott Lamberts. Hozzátette: az euroszkeptikus képviselők arra használhatnák fel az EULeaks-et, hogy ártsanak az Európai Uniónak.

A társelnök emellett a “fősodorbeli” pártokat is bírálta, amelyek nem szeretnék, hogy nyilvánosságra hozzák bizonyos ügyeiket.

Philippe Lamberts elmondta, már eddig is számos kiszivárogtatott iratot juttattak el hozzájuk, amelyeket megosztottak a sajtóval. Mint mondta, “ez nem a politikai haszonszerzésről szó, hanem a közérdek védelméről”.

Az informátorok anonimitását a kibertérben névtelenséget biztosító Tor hálózat használatával fogják garantálni – olvasható a képviselői tájékoztatásban, amelyben arra is kitértek, hogy közzététel előtt egyenként meg fognak vizsgálni minden feltöltött dokumentumot. Kiemelték, a bizalmas iratok kezelése során be fogják tartani az uniós előírásokat, és minden esetben mérlegelni fognak.

Az EULeaks létrehozásában a frakció tizenkét tagja vett részt, köztük Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője.