Csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottság

Június-augusztusban tovább csökkent a munkanélküliek száma, 77 ezerrel volt kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta egy év alatt 1,7 százalékponttal, az előző negyedévihez viszonyítva 0,1 százalékponttal 4,9 százalékra csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A férfiakat és a nőket közel azonos szintű munkanélküliség jellemezte, ugyanakkor a javulás a nők esetében nagyobb mértékű volt.

A KSH adatai szerint a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 33 ezerrel 122 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 1,4 százalékponttal, 4,9 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 44 ezerrel 105 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 2,2 százalékponttal, 5,0 százaléka mérséklődött.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 5,4 százalékponttal, 12,8 százalékra csökkent, de a munkanélküliek ötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek, az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak és az 55-64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 1,5 százalékponttal, 4,3 százalékra, míg az utóbbiaké 1,4 százalékponttal, 4,0 százalékra.

A munkanélküliség átlagos időtartama 18,6 hónap volt a felmérés idején, a munkanélküliek 49,3 százaléka legalább egy éve keres állást, tartósan munkanélkülinek számít.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 16,4 százalékkal, 283 ezerre csökkent.

Nőtt a foglalkoztatottak száma június-augusztusban

Június-augusztusban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 386 ezer volt, 135 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 2,5 százalékponttal, 67,1 százalékra emelkedett – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 135 ezres növekedéshez a hazai elsődleges munkaerőpiac közel 130 ezerrel járult hozzá. A közfoglalkoztatottak köre több mint 4 ezerrel, a külföldi telephelyen foglalkoztatottak száma mintegy másfél ezerrel bővült.

A legjobb munkavállalási korúak (25-54 éves) foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal, 82,7 százalékra emelkedett egy év alatt.

A KSH adatai szerint a 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2,8 százalékkal, 2 millió 354 ezerre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,4 százalékponttal, 73,5 százalékra nőtt.

A 15-64 éves női foglalkoztatottak száma 3,5 százalékkal, 1 millió 990 ezerre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,6 százalékponttal, 60,8 százalékra javult.

A 15-24 éves foglalkoztatottak létszáma 308 ezer volt, foglalkoztatási arányuk 2,8 százalékponttal, 28,8 százalékra nőtt. Az idősebb (55-64 éves) foglalkoztatottak száma 4,3 százalékponttal, 50,5 százalékra emelkedett.

Az Európa 2020 stratégiában 2020-ra 75 százalékos foglalkoztatási arány elérését tűzték ki a 20-64 éves népességre. Ebben a korcsoportban a foglalkoztatási ráta Magyarországon 2,6 százalékponttal, 72,1 százalékra nőtt, a férfiaknál 79,1, a nőknél 65,2 százalékos volt június-augusztusban.

Elemzők: a munkaerő-piaci mutatók a gazdaság élénkülését is jelzik 

Banki elemzők szerint a munkaerőpiac javulása a gazdaság élénkülését jelzi, ugyanakkor a fokozódó munkaerőhiány előbb-utóbb gátjává válhat a fejlődésnek.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a foglalkoztatás dinamikus emelkedése élénk gazdasági növekedést tükröz, így a GDP növekedése a második fél évben tovább gyorsulhat. A szakember arra számít, hogy a következő hónapokban, szezonális hatások miatt, a foglalkoztatottak száma elérheti a 4,4 milliót, a munkanélküliségi ráta pedig tovább mérséklődhet. Az idén 5,3 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8-ról, jövőre pedig 5 százalék alá mérséklődhet.

Virovácz Péter, az ING bank elemzője azt emelte ki, hogy a munkaerőpiac ilyen mértékű javulását, valamint a bejelentett új beruházásokat is figyelembe véve, a munkaerőhiány tovább fokozódhat a következő negyedévekben, amennyiben a döntéshozók nem lépnek időben. Mindez pedig gátjává válhat a gazdasági fejlődésnek – mondta.

Varga a foglalkoztatás további javulására számít

Magyarországon 1992 óta nem dolgoztak ennyien, a munkanélküliségi ráta 5 százalék alá csökkent és a gazdasági folyamatok további javulást jeleznek – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten sajtótájékoztatón, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatait értékelve.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. MTI Fotó: Soós Lajos

Varga Mihály kifejtette: tovább csökkenti majd a munkanélküliségi rátát, hogy a vállalkozások kapacitásbővítést terveznek, az alacsony nyersanyagárak segítik a gazdasági növekedést, a lakásépítések beindulása javítja az építőipar teljesítményét, és nő az uniós források felhasználása.

A munkaadók egyre nagyobb része tartja a növekedést korlátozó tényezőnek a munkaerőpiacot – mutatott rá a nemzetgazdasági miniszter, aki megoldásként az országon belüli regionális foglalkoztatási különbségek csökkentését, a szakképzés átalakítását és a bérek emelését említette.