Szakértő: Trump lehet az elnökjelölti vita nyertese

A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint ha Donald Trump nem tesz semmi botrányosat, már nyertese lehet az első elnökjelölti vitának.

Ugrósdy Márton az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában azt mondta: az a legfontosabb kérdés, hogy a republikánus elnökjelölt el tudja-e hitetni magáról a tévénézők milliói előtt, hogy képes betölteni az Egyesült Államok hadseregének főparancsnoki pozícióját, képes-e komolyan, magához képest mélyebben nyilatkozni olyan kérdésekről, mint az ország külpolitikája, a bevándorlás, a gazdaság, vagy az utóbbi időben előtérbe került rendőri erőszak.

Hillary Clintonnak egy kicsit nehezebb dolga lesz – fogalmazott -, mert vitatott ügyeivel fogják szembesíteni, mint az e-mailbotrány, a Clinton Alapítvány esete, vagy a férjéhez kapcsolódó ügyek, amelyek bár ismertek, de sokat számíthat, hogy ezekre milyen reakciót ad a demokraták elnökjelöltje.

EPA/JON SUPER

Ugrósdy Márton jelezte ugyanakkor: az utóbbi hónapban, amióta Donald Trump lecserélte kampánycsapatának vezető szereplőit, “megtanult a súgógépről olvasni”, sikerült visszafogni kitöréseit, váratlan kijelentéseit, aminek jelentős szerepe lehet abban, hogy a politikus népszerűsége magasabb, mint a nyáron bármikor. Hozzáfűzte: a vitán viszont nem lehet súgógépet használni, így a republikánus stratégák “lélegzetvisszafojtva” várhatják, hogyan fog visszavágni Hillary Clinton bizonyos kijelentéseire.

Álláspontja szerint egy elnökjelölti vitában a választók szimpátiájának a megnyerése a legfontosabb, a személyeskedés visszás lehet. Hozzátette: a vita első fele, az első néhány kérdés határozhatja meg annak értékelését. A kutató úgy véli, hogy ennek a vitának nem lesz olyan jelentős szerepe, mint ahogy azt sokan várják, mert az ingadozó államokban nagyon kevés ember meggyőzéséről van szó, minimális a különbség és nagyon sok idő van hátra. Közölte: a tévéviták jelentősége sem akkora már, mint például tíz évvel ezelőtt.

Három vitát tartanak, a helyi idő szerint hétfő esti esemény jelentőségét az adja, hogy most találkozik először szemtől szemben a két nagy párt jelöltje – ismertette a kutató.

Helyi idő szerint hétfő este (közép-európai idő szerint kedd hajnalban) vitázik egymással először személyesen Donald Trump és Hillary Clinton, a republikánusok és a demokraták amerikai elnökjelöltje a Hofstra Egyetemen a New York-i Hempsteadben, a televízió kamerái előtt.