Orbán: kell egy vészforgatókönyv

Egy új európai védelmi vonal kijelölését tartalmazó vészforgatókönyv kidolgozását javasolta Orbán Viktor miniszterelnök a szombati bécsi migrációs csúcson arra az esetre, ha bármilyen okból ellehetetlenülne az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás.

A magyar kormányfő a tanácskozás után tartott sajtótájékoztatóján sikerként értékelte, hogy a résztvevők egyetértettek: a migránsok nyugat-balkáni útvonalát továbbra is zárva kell tartani.

Orbán Viktor szerint ugyanakkor kudarcnak tekinthető, hogy nem kaptak választ arra, Görögország mikortól lesz képes lezárni déli határát.

Az európai menekültügyi válságban leginkább érintett országok bécsi csúcsértekezletének résztvevői 2016. szeptember 24-én. (MTI/AP/Ronald Zak)

Kiemelte, ez felveti annak kérdését, hogy akkor hol van Európa azon külső határa, amely még megvédhető. A magyar miniszterelnök szerint egyesek erre azt a választ adják, hogy nincs szükség ilyen védelemre, mert a török-EU megállapodás nem engedi megismétlődni az egy évvel ezelőtt történteket.

Ezzel számban mások, köztük Magyarország úgy gondolják, szükség van egy vészforgatókönyvre, mivel nem lehet kizárólag ebben a megállapodásban bízni, például azért sem, mert Törökországban nemrég puccsot kíséreltek meg – fejtette ki Orbán Viktor. A migránsok megindulásakor már késő lesz kapkodni – tette hozzá

A miniszterelnök tájékoztatása szerint a résztvevők nem jutottak egyezségre javaslatáról, ezért további tanácskozásokra lesz szükség.

Becsapták Magyarországot kvótaügyben 

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a migránsok kötelező befogadását előíró kvóták ügyében egész Magyarországot becsapták egy bonyolult európai jogalkotási rendszerben.

A magyar kormányfő szombaton, a bécsi migrációs csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, “rászedtek, kicseleztek és becsaptak a miniszterelnöktársaim”. Hangsúlyozta, az Európai Tanács “késhegyig menő viták” után kétszer is írásban döntött arról, hogy a kvótarendszer csak önkéntes lehet, ezzel szemben az Európai Bizottság később mégis megindított egy ezzel ellentétes jogalkotási folyamatot, ami átment az Európai Parlamenten és bekerült a miniszteri tanács elé, a javaslat elfogadásához pedig ebben az esetben már elég volt a minősített többség, így Magyarország egyedül nem akadályozhatta meg azt.

“Egyszer becsaptak minket, ha hagyjuk, hogy becsapjanak minket, akkor becsapnak még egyszer” – mondta Orbán Viktor, majd kiemelte, el kell menni, és népszavazással kell megmutatni, hogy nem lehet az unióban kijátszani egy országot csak azért, mert kisebb mint a nagyok.

Orbán: az EU igazságosabban ossza el a forrásokat!

Magyarország azt kéri az Európai Uniótól, hogy növelje meg és igazságosabban ossza szét a migráció kezelésére szánt forrásokat az érintett országok között – közölte Orbán Viktor.

A kormányfő az uniós források nagyságrendje mellett azok belső elosztását is kifogásolta, mert az szerinte aránytalan, miután “a pénzt mindig Olaszország és Görögország kapja”, miközben Bulgária, Macedónia és Szerbia “szégyentelenül kis összeget” kap. Kérte ezért, hogy az utóbbi három országnak folyósítsanak több forrást.

Többször is hangsúlyozta, hogy Magyarország, amelynek eddig csaknem 500 millió euróba (150 milliárd forint) került a határvédelem, egyetlen eurót sem kért az EU-tól.

Az Angela Merkel német kancellár álláspontját firtató kérdésre Orbán Viktor azt mondta: a német álláspontban szerinte nincs semmilyen változás, a németek továbbra is hisznek abban, hogy “a kvóta egy értelmes dolog”. Hozzátette, a magyar álláspontban sincs változás: meg kell védeni a határt.

Az EU-nak Egyiptommal is megállapodást kell kötnie

Az Európai Uniónak Egyiptommal is megállapodást kell kötnie, hasonlót, mint Törökországgal – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő a bécsi magyar nagykövetségen tartott nemzetközi sajtótájékoztatón indoklásul jelezte: Egyiptomban 5,5 millió migráns várakozik. Ha az EU nem köt megállapodást Egyiptommal, “akkor onnan meglepetés érhet bennünket” – mondta.

Szorgalmazta továbbá Líbia stabilizálását is, mert ennek hiányában nem lehet létrehozni az észak-afrikai országban azt a “gigantikus menekültvárost”, ahová vissza kell vinni az Európába érkezett illegális bevándorlókat.

Líbia és Egyiptom kulcsországai lesznek a következő néhány év Európájának – jelentette ki Orbán Viktor.

Kapcsolódó tartalom