Kiverte a biztosítékot az amerikai légicsapás az oroszoknál

Oroszország összehívta az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését amiatt, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szombaton csapást mért a szíriai hadsereg állásaira Deir el-Zornál - közölte a moszkvai külügyminisztérium.

Az amerikai hadsereg közben közölte: tévedésből vették célba a szíriai hadsereg állásait.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt mondta, hogy Oroszország “teljes és részletes” magyarázatot vár az amerikaiaktól. Moszkva a légicsapásokból “azt a borzalmas következtetést vonta le”, hogy az Egyesült Államok oltalmazza az Iszlám Államot (IÁ). “Amennyiben ez igaz, akkor az amerikai fél éppen emiatt nem egyezik bele a Szíriáról szóló amerikai-orosz megállapodások nyilvánosságra hozatalába” – mondta Zaharova.

“Magyarázatot követelünk Washingtontól, hogy ez az IÁ-t támogató tudatos politika vagy tévedés” – firtatta Zaharova. Hozzátette, hogy a légicsapással Washington veszélybe sodort minden eddigi szíriai megállapodást, és nem akar vagy nem képes eleget tenni a válság rendezésében vállalt kötelezettségének, elhatárolni a terroristákat és a mérsékelt ellenzéktől.

Diplomáciai források szerint közép-európai idő szerint éjfél után másfél órával tartják meg az BT rendkívüli ülését.

A kép illusztráció. REUTERS/Ints Kalnins

A kép illusztráció. REUTERS/Ints Kalnins

Az amerikai vezetésű koalíció gépei szombaton támadást intéztek a Deir al Zor-i repülőtér közelében a szíriai hadsereg állásaira. Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint négy támadás érte őket. Damaszkusz közölte szombat este, hogy a fél órán át tartó légicsapásokban 62-en meghaltak, és több mint százan megsebesültek, emellett megsemmisült húsz haditechnikai eszköz, köztük három harckocsi, három gyalogsági jármű, négy aknavető és egy tüzérségi löveg.

Az amerikai hadsereg központi parancsnoksága közleményében tudatta: tévedésből intéztek támadást a szíriai hadsereg ellen, és azt hitték, hogy az IÁ állásait vették célba. A légicsapásokat azonnal leállították, mihelyt az orosz fél tudomására hozta, a szíriai hadsereg és nem az IÁ “van odalenn”.

Egy névtelenül nyilatkozó amerikai katonai illetékes közölte, “szinte biztos” abban, hogy a harci gépek valóban a szíriai kormányerőkre mértek csapást. Hozzátette, hogy a támadást hírszerzési értesülések alapján hajtották végre, és előtte napokon át nyomon követték a célpontokat.

A szíriai kormányhadsereg közleményében “veszélyes és leplezetlen agressziónak” nevezte az amerikai támadást, amelyet az IÁ kihasznál arra, hogy ellenőrzése alá vonja a város melletti Dzsebel-Szarda hegyen lévő védvonalat.

Az amerikai ENSZ-nagykövet vizsgálatot ígért

Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szombaton este az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén New Yorkban vizsgálatot ígért az állítólag szíriai kormányerőket ért légicsapásért, és ostorozta Oroszországot, illetve a damaszkuszi rezsimet is.

Samantha Power a BT szombat este tartott, Oroszország kérésére összehívott rendkívüli tanácskozásán fejezte ki az amerikai kormány “sajnálatát” arra az esetre, ha bebizonyosodik, hogy valóban a szíriai kormányhadsereg állásaira mértek légi csapást az amerikaiak vezette koalíciós erők a Deir-ez-Zór melletti repülőtéren.

Damaszkusz és Moszkva állítása szerint a koalíció gépei a szíriai hadsereg állásait támadták, és megöltek 62 embert, több mint százat pedig megsebesítettek, emellett megsemmisült húsz haditechnikai eszköz, köztük három harckocsi, három gyalogsági jármű, négy aknavető és egy tüzérségi löveg.

Az amerikai ENSZ-nagykövet azt állította, hogy Washington csak akkor szerzett tudomást a történtekről, amikor Oroszország tájékoztatta arról, hogy – Power nagykövet megfogalmazásában: “lehetséges, hogy a szír kormány katonai állásait támadtuk”. A nagykövet bejelentette: vizsgálatot indítottak az ügyben, és ha beigazolódik, hogy valóban szír állásokra mértek légicsapásokat, akkor az amerikai kormány ki fogja mondani, hogy “ez nem állt szándékában”.

“Természetesen sajnáljuk az ártatlan életek elvesztését” – tette hozzá az amerikai diplomata.

A nagykövet ezután “meglepő mutatványnak” nevezte a szombati orosz tiltakozást, s úgy fogalmazott: “ez még orosz mércével mérve is egyedülállóan cinikus és képmutató volt”. Majd úgy folytatta, hogy az Egyesült Államok szerint “az Aszad-rezsim 2011 óta szándékosan, rémisztő és előre kiszámítható gyakorisággal támadott civil célpontokat”. Állítása szerint a szíriai kormányerők civilek lakta térségeket vettek ostrom alá, megakadályozták életmentő segélyek eljuttatását éhező és beteg polgári lakosokhoz, a segélyszállítmányokat pedig elvették és “zsebre tették”.

Samantha Power megismételte azt a korábbi vádat is, miszerint a szír kormányerők vegyi fegyvereket vetettek be, a kormány tízezreket kínoz meg a börtönökben, s aprólékosan fel is jegyezteti a kínzásokat. Az amerikai nagykövet nehezményezte, hogy Oroszország mindezek ellen eddig soha nem tiltakozott, nem követelt vizsgálatot és “soha nem hívott össze szombat éjjelre sürgős konzultációt az ENSZ Biztonsági Tanácsában”.

Az orosz nagykövet, Vitalij Csurkin a BT ülésén hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok két kötelezettségét is megsértette: az ellenségeskedések megszüntetése ügyében még februárban nyélbe ütött megállapodást, és megszegte a szíriai kormánynak két évvel ezelőtt, a légi csapások megindításakor tett ígéretét is. Csurkin emlékeztetett rá: Washington megígérte Damaszkusznak, hogy a kormány fegyveres erejének hadállásait nem támadja.

Az orosz diplomata felhívta a figyelmet arra, hogy amikor az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Palmüra városát támadta és be is vette, akkor az Egyesült Államok nem sietett a szír kormány segítségére. Csurkin figyelemre méltó ténynek nevezte, hogy két nappal az előtt mértek légi csapást a szír kormányerőkre, hogy életbe lépne az orosz-amerikai megállapodás.

Power és Csurkin nem hallgatta meg egymás beszédeit. Először az amerikai diplomata vonult ki az ülésteremből az orosz ENSZ-nagykövet felszólalásakor, hogy tájékoztassa az újságírókat, majd ezek után Csurkin sem volt kíváncsi Power mondandójára. Csurkin példátlannak nevezte az amerikai ENSZ-nagykövet viselkedését a BT rendkívüli ülésén.