Varga Mihály: Magyarországnak hosszú ideje kijárt a felminősítés

Beérett a magyar gazdaság jó teljesítményének gyümölcse, a felminősítés már hosszú ideje kijárt volna az országnak - fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, arra reagálva, hogy a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást.

A miniszter hozzátette, hogy ezt a felminősítést a piac már régen beárazta.

Varga Mihály elmondta: egyetért az S&P minősítésében szereplő indokokkal, a magyar gazdaság növekedési kilátásai jobbak lettek, az államadósság mértéke tartósan csökkent és szerkezete is kedvezően változott meg, a hazai valutában megtörténő finanszírozás dominánssá vált, illetve a fizetési mérleg tartósan pozitív.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a hitelminősítő szerint korábbi előrejelzésükhöz képest a 2016 és 2019 közötti időszakban Magyarország GDP-je 2 százalék helyett átlagosan 2,5 százalékkal nő majd.

Varga Mihály a minősítés kapcsán kitért arra is, hogy Magyarország külső fizetési mérlege kedvező, az export jól teljesít, növekedése az elmúlt hónapokban mindig felülmúlta az importét.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

A fiskális pénzügyi egyensúly szintén hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország ezt a kedvező minősítést megkapta, a hitelminősítő szerint évek óta stabil a magyar költségvetés, az államháztartás hiánya 3 százaléka alatt van – mondta a miniszter, hozzátéve, remény van arra, hogy ebben az évben akár 2 százalék alá is csökkenhet a hiány.

Varga Mihály értékelése szerint a döntéssel kedvezőbb befektetési helyzet nyílik meg Magyarország számára. Ha két hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategóriába kerül egy ország, akkor azok a befektetési alapok is vásárolhatnak annak papírjaiból, amelyek ezt belső szabályzatuk miatt korábban nem tehették meg – hívta fel a figyelmet a miniszter, felidézve, hogy a másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch már korábban felminősítette Magyarországot.

A pénteki döntéssel kedvezőbb hozamkörnyezet, nagyobb likviditás alakulhat ki a magyar állampapírok piacán – hangsúlyozta a miniszter, kiemelve, hogy olcsóbban lehet majd finanszírozni a gazdaságot, a hiteleket, az államadósságot.

Varga Mihály arra számít, hogy november 4-én a harmadik nagy hitelminősítő, a Moodys szintén Magyarország felminősítése mellett dönt.