Magyarul diktálhat, szöveget készít belőle az ingyenes alkalmazás

Eddig nem hogy magyarul tudó szoftver sem volt, még az angol nyelvűt sem lehetett megvásárolni Magyarországon.

Gyakorlatilag üres piaci résbe lépett be a WellSource az élő beszédből azonnal szövegfájlt készítő, speech to text androidos alkalmazásával.

A Speechnotes alkalmazás (a játszadozáson kívül) azoknak lehet valóban hasznos, akiknek időnként mindkét kezük foglalt, mégis szeretnének gyorsan, egyetlen érintésre jegyzetet készíteni. Például autóvezetés közben a piros lámpánál állva, tanórán vagy munkahelyen.

Hangfájlba ugyan el tudja menteni minden telefon a beszédet, de időrabló, kényelmetlen munka a hosszas diktálást visszahallgatni és begépelni a számítógép billentyűzetén.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Eddig jószerével egyetlen speech to text alkalmazás volt, a Nuance remek munkája, a Dragon Mobile Assistant – ez viszont nem beszél magyarul, sőt, hazánkban jogszerűen el sem érhető.

A Speechnotes viszont számtalan nyelven – többek között magyarul is – beszél. Természetesen nem tökéletes, néha kicsit félrehall, s ha precízen központozni is akarjuk a szöveget, a vesszőt, pontot az érintőképernyő használatával kell beírni. Szerintünk egyszerűbb a nyers szöveget megtartani, s utólag, könnyedén kijavítani a hibákat.

Tesztképpen a Wikipédia Lorem ipsumról szóló, alábbi szövegét diktáltuk le egy középkategóriás Android mobilnak:

“A lorem ipsum egy latint utánzó összefüggő szöveg, amelyet a nyomdászatban és az informatikában a betűtípusok, a tipográfia és az elrendezés bemutatására használnak. Nagyszerűsége abban rejlik, hogy a generált szövegben található betűk és betűközök kombinációjában láthatók a legszebben a betűtípusok fontosabb jellemzői, mint például a vastagság és a minta.”

Speechnotes

Mint látható, kimaradt a szöveg elejéről egy „A”, később egy-egy vessző, névelő, a „kombinációját” mókásan „akciójának” hallotta, a „legszebbent” pedig a „legszebb mellnek”.

A szoftver által lejegyzett szöveget tovább tudjuk küldeni szerkesztésre vagy a felhőbe. Korlátlan mennyiségben lehet diktálni: minél lassabban, annál valószínűbb, hogy jól érti majd a beszédet.

Érdemes kipróbálni, mert valóban nincs párja az innen letölthető alkalmazásnak. Ezen kívül az alkalmazás ingyenes, fizetni kipróbálási időszak után, a prémium funkciókért (hirdetések kikapcsolása, sötét dizájn, plusz betűtípusok, -méretek) kell.