Vasárnap kezd az M5

Most még a sporté, hat nap múlva azonban már a kultúráé, az ismeretterjesztésé és oktatásé a szó a közmédia kortalannak szánt M5-ös csatornáján.

Ha valaki most a közmédia M5-ös csatornájára kapcsol, sportot lát rajta, ám nem egy új sportcsatornáról van szó, hanem arról, hogy, mint minden új frekvenciánál, itt is van egy néhány hetes műszaki próba, és ez most szerencsés módon egybeesett a riói olimpia és paralimpia eseményeivel, a nézőknek így nem kellett választaniuk a különböző sportágak közt – hangsúlyozta Dér Ágnes csatornaigazgató a Ma reggelben.

Állandó ritmusban

Hat nap múlva azonban már a kultúráé, az ismeretterjesztésé és oktatásé lesz a szó a csatornán, ahol a hétköznapok ritmusa állandó lesz: kora délután ismeretterjesztő filmeket lehet majd látni a hazai és nemzetközi kínálatból, 16 órától pedig indul az oktatási sáv, amelynek nagyon erős tartalma lesz a nyelvtanulás.

Hat nyelven

Mindennap hat nyelven (angol, német, francia, orosz, olasz, spanyol) jönnek majd nyelvleckék, elsősorban azok számára, akik valami miatt nem tudnak egy nyelviskolába eljutni. Így a néző a remények szerint egy olyan nyelvtudásra tehet majd szert, amellyel meg mer szólalni az adott nyelven. (A blokk címe is Szólalj meg! lesz.)

Iskolások, figyelem!

Lesznek korosztály-specifikus műsorok is, amelyek célja, hogy a felső tagozatosok összefüggéseikben láthassák az iskolában megtanult tételeket, szabályokat, de jön egy blokk az érettségire készülőknek is, ahol a szaktanárok nemcsak a tételekkel foglalkoznak majd, de olyan segítséget, tanulás-módszertani támaszokat is adnak, amelyek a magoláson túl mélyebb tudást eredményezhetnek.

Mindenki akadémiája

A Mindenki akadémiája című műsor a magyar kutatóknak, a tudományos élet szereplőinek ad majd lehetőséget bemutatni konyhanyelven a szakterületeket.

Vers mindenkinek

Mindennap este 7 órakor nyit a kultúra, mégpedig verssel (Vers mindenkinek): a legsikeresebb, legszebben beszélő színművészek szavalnak majd nekünk. Este 7-kor lesz híradó, kulturális hírekkel, majd színházi közvetítések, balett-, opera- és koncertfilmek jönnek, a késő esti műsorsávban pedig a magyar és a környező országok rendezőit bemutató sorozatok lesznek láthatók.

Kortalanul

Az induló csatorna igazgatója abban bízik, hogy a család minden tagja talál majd magának olyan tartalmat, amelyet érdemes lesz nézni, mert az élethosszig tanulást, az ismeretterjesztést, a kulturális tartalmat zászlajára tűző csatorna minőségi választási lehetőséget ad majd a nézőknek.