Balog: versenyképes és értékalapú iskola a cél

Versenyképes és értékalapú iskola létrehozása a cél - emelte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti tanévnyitón kedden Érden. Palkovics László oktatási államtitkár úgy fogalmazott: legyen a gyerekek tanéve a következő.

Balog Zoltán rámutatott: közös akarat, hogy jó, jobb legyen a magyar iskola, mint eddig, hogy képes legyen hatékony, versenyképes, ugyanakkor értékalapú, minőségi oktatást megvalósítani. Egyszerre legyen hű a magyar köznevelés hagyományaihoz és gyökereihez, de mégis válaszoljon a jövő kihívásaira, a minden eddiginél gyorsabban és drasztikusabban változó világban  - fogalmazott a miniszter.


VII. Nemzeti tanévnyitó

Kitért arra is, hogy az idei tanévben a digitális kultúra elsajátítása kerül a középpontba. Ezért digitális oktatási stratégiát készítettek elő, amely a digitális nevelés alapelveit rögzíti. Balog Zoltán elmondta, hogy mára a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak egy fillér adóssága sincs.

Tovább emelkednek a pedagógusbérek, csökkenhet a kisdiákok terhelése is – tette hozzá, majd reményét fejezte ki, hogy a kisiskolásoknak a 45 perces órából a 30 perc tanulás és 15 perc játékosság kevésbé lesz terhelő, mint eddig. A miniszter kiemelte, hogy cél a pedagógusok szakmai önállóságának növelése, és ezt szolgálja a minősítési rendszer is.

A családok helyzetével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy többségük ma jobb helyzetben van az iskola kezdésekor, mint tavaly volt. Emlékeztetett arra, hogy három év alatt egyharmadával csökkentek a családok tankönyvre fordított kiadásai. Balog Zoltán jelezte azt is, hogy egyre többen hisznek a magyar köznevelés jövőjében, így sokkal többen jelentkeztek pedagógusnak első helyen, mint a megelőző években.

Palkovics: a gyerekek tanéve legyen a mostani

Az oktatási államtitkár azt kérte a nemzeti tanévnyitón, hogy a következő tanév a gyermekekről szóljon. Azt is kérte, hogy ne rombolják az egymás iránti bizalmat, “az ellenségeskedésnek és az indulatoknak” ugyanis a gyermekek lesznek az elszenvedői. Arra mutatott rá, hogy “az oktatás a legfontosabb közös ügyünk”.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy idén új rendszerben kezdődik a tanév, a keretek megvannak, az átalakítás pedig fokozatos. A kilenc hónap alatt kizárólag azokat a lépéseket lehetett megtenni, amelyek ilyen rövid idő alatt nagy biztonsággal bevezethetőek, másrészt rövid távon is a tanulás és a tanítás minőségének emelését eredményezik – jelentette ki.

Az államtitkár köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt hónapok magas szintű szakmai munkájában konstruktívan részt vettek, külön köszönetét fejezte ki a Pedagógus Szakszervezetnek és a sztrájkbizottságnak javaslataikért. Hangsúlyozta: az átalakítás a tanítók, tanárok és az igazgatók javaslatai alapján halad előre.

Czunyiné: kell a képesség a digitális tanulásra

A digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális kompetencia azt jelenti: a tanuló a digitális térben megszerzett tudását rendezetten tudja alkalmazni.
Czunyiné Bertalan Judit megjegyezte: kulcskérdés az is, hogy a gyerekek képesek legyenek a digitális világban  biztonságosan közlekedni az értékek mentén.

Az iskola és a pedagógia digitalizációja ezt a védelmet kell, hogy megadja, de új pedagógiai lehetőségeket is nyújt – mondta Czunyiné Bertalan Judit, kitérve arra, hogy szükség van a megfelelő sávszélességre, a tantermi és tanári infrastruktúrára, de olyan tartalmak is kellenek, amelyek a tantárgyi tudást erősítik.

T. Mészáros András, Érd fideszes polgármestere arra emlékeztetett, hogy a folyamatosan gyarapodó lélekszámú város számára kiemelten fontos az oktatási intézmények fejlesztése, amelyet a Modern Városok Program révén a kormány is támogat. A rendezvény zárásaként Balog Zoltán és Palkovics László Trefort Ágoston-díjakat, illetve Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket adott át.