Szijjártó szerint V4 a legszorosabb és leghatékonyabb európai szövetség

A magyar külügyminiszter szerint az együttműködés erénye az őszinteség. Felszólaltak a V4 többi tagállamának külügyminiszterei is a nagykövetek előtt, ők beszédjeikben az uniós egység megteremtését tűzték ki célul.

Szijjártó Péter a visegrádi csoport (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) külügyminisztereinek jelenlétében megnyitott értekezleten kiemelte: a V4 olyan szövetség, amely elég bátor ahhoz, hogy nevén nevezze a dolgokat, hogy a képmutató és politikailag korrekt fogalmazásmód kényszere helyett őszintén beszéljen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Miroslav Lajcák szlovák, Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter (b-j) a KKM budapesti misszióvezetői értekezletén 2016. augusztus 29-én. MTI Fotó: Kkm / Kovács Márton

A V4 “a legjobbkor van a legjobb állapotban”, hiszen az EU-t jelenleg rengeteg súlyos kihívás éri egyszerre – fogalmazott. Hozzáfűzte: ebben a rendkívül turbulens időszakban a V4 közös hangja hangosabban szól, mintha az országok ugyanazt, de külön mondanák, és a V4 igenis tényező lett az Európa jövőjéről folytatott vitában.

A külügyminiszter kifejtette: a visegrádi csoport a valódi égető kérdéseket a valódi nevükön nevezi és valódi válaszokat akar adni ezekre ahelyett, hogy illúziókat kergetne. A V4 sikerének egyik titka, hogy egymás tiszteletére alapuló politikát folytatnak – vélekedett. Úgy látja, ez történelmi jelentőségű helyzetet, “történelmi békét” hozott létre Közép-Európában, és soha annyira nem voltunk annyira érdekeltek egymás sikereiben, mint most.

Szijjártó Péter a nagykövetek iránt támasztott elvárásként említette, hogy a magyar külpolitika minden állomáshelyén a lehető legszorosabb visegrádi együttműködés jöjjön létre, az EU jövőjéről szóló vitában határozottan képviseljék Magyarország és Közép-Európa álláspontját, valamint törekedjenek arra, hogy a tavalyi év után idén is minden külgazdasági rekord megdőljön.

A külügyminiszter kifejtette: a mindenhol megvalósuló visegrádi együttműködés a legjobb garancia, hogy mindaz, amit magyar nemzeti célként kitűztünk, megvalósul, mert a mi céljaink nem állnak szemben a többi három V4-tag céljaival. Mint mondta, az unió jövőjéről folytatott vitában azt az álláspontot kell a nagyköveteknek képviselniük, hogy a biztonság az elsőszámú cél, és el kell felejteni azt a politikát, amely százezreket ösztönöz, hogy Európa felé induljanak. A tömeges bevándorlási válság veszélyt jelent, és nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük magunkat – mutatott rá.

A miniszter a nagykövetek iránt támasztott elvárásként említette, hogy a magyar külpolitika minden állomáshelyén a lehető legszorosabb visegrádi együttműködés jöjjön létre, és törekedjenek arra, hogy idén is minden külgazdasági rekord megdőljön.

Külügyminiszterek az egység mellett

Az európai egység helyreállítását szorgalmazta a lengyel, a cseh és a szlovák külügyminiszter a magyar misszióvezetők értekezletén tartott előadásában hétfőn Budapesten.

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter arról beszélt: Közép-Európa elvárja, hogy komolyan vegyék és partnerként tekintsenek rá. A varsói NATO-csúcstalálkozóra utalva úgy értékelt: a tanácskozás az európai együttműködés megerősödését hozta és megerősítette, hogy egyetlen tagállam sem adhatja át a felelősséget.

A 2014 óta tartó orosz lépéseket egyfajta repedésként értékelte a biztonsági szerkezetben, ugyanakkor jelezte: az ország remélhetőleg nem akarja a NATO hitelességét aláásni. Hozzátette: pozitív agendát szeretnének megvalósítani, amihez a bizalom újjáépítését szolgáló orosz magatartás szükséges. A lengyel politikus fontosnak nevezte, hogy a visegrádi csoport katonai gyakorlatokkal, védelmi együttműködéssel hozzájáruljon az európai és a régiós biztonsághoz.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Miroslav Lajcák szlovák, Lubomír Zaorálek cseh és Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter (b-j) érkezik a KKM budapesti misszióvezetői értekezletére 2016. augusztus 29-én. Háttal a házigazda Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. MTI Fotó: KKM / Kovács Márton

Waszczykowski szólt a Brexitről is, s ezzel kapcsolatban azt sürgette: ne legyen tabu az EU jövőjéről beszélni. A reformról szóló tárgyalásokon “erős hanggal” szeretnének részt venni – folytatta -, nyitott, őszinte és elfogulatlan párbeszédet kell kezdeni, mert a megosztott Európa gyenge. Unortodox megoldás felé szeretnének haladni – összegzett a lengyel tárcavezető, aki azt is kiemelte: fel kell építeni a bizalom közösségét a polgárok, a tagországok és az intézmények között.

Ehhez fontosnak ítélte, hogy Brüsszelben meghallják a nemzeti parlamentek hangját, és az Európai Bizottság kevésbé elfogult politikát folytasson. A lengyel külügyminiszter a migrációval összefüggésben helyesnek nevezte a hatékony külső határvédelemre épülő politikát és sikeresnek ítélte a keleti partnerséget is. A krízisekre adott rugalmasabb válaszok érdekében további fejlődésre van szükség az energiagazdálkodás és a közlekedési infrastruktúra területén, emellett szélesebb gazdasági kooperációt szorgalmazott.

Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter beszédében kifejtette: az emberek Csehországban is aggódnak, folyamatos bizonytalanságban élnek. Valami alapvetően megváltozott a világban az elmúlt években, a korábban jellemző magabiztosság, stabilitás érzése eltűnt – vélekedett. Hozzátette: a politikusok és diplomaták munkája is megváltozott, gyakorlatilag állandó tűzoltásból áll.

Úgy vélte, a kormányzás ki nem mondott feltételezésekre alapul, amelyek szerint minden válságot meg lehet oldani, és az európaiak nagyon magabiztosak e tekintetben. Lehet, ez az oka annak, hogy a kormányokat azzal vádolják, nem tudják megoldani a migrációs válságot, nem tudják megvédeni az embereket a globalizáció hatásaitól – magyarázta. Közölte: lehet, hogy jogos ez a kritika, de lehet, hogy alaptalan elvárásokra épül.

A cseh diplomácia vezetője szerint a következő időszaknak alapvetően a döntésekről kell szólnia. A legfontosabb feladat a Brexit után az európai projekt stabilitásának biztosítása, a Brexitet pedig egy radikális intézményi változás előjelének kell tekinteni – vélekedett. Lubomír Zaorálek szerint az Európai Bizottságnak elfogulatlannak és szavahihetőnek kell lennie, a kompromisszumot és az egységet kell képviselnie, de jelenleg nem ez a jellemző. A feladat az európai egység helyreállítása, a mostani bizalmatlansággal szemben – közölte.

A cseh külügyminiszter a V4-ről azt mondta: bebizonyosodott, hogy ez az együttműködés hasznos eszköz az érdekeik előremozdítására, különösen a menekülthelyzetet illetően.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lubomír Zaorálek cseh és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter (b-j) a KKM budapesti misszióvezetői értekezletén 2016. augusztus 29-én. MTI Fotó: KKM / Kovács Márton

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter előadásában arról beszélt, hogy a V4 tagjai együtt sokkal többet tudnak elérni, és a válság szorosabbra fogta az együttműködésüket. Emlékeztetett: országa tölti be az EU soros elnöki pozícióját, és bár az elnökségi program nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy minden problémára megoldást találnak, ösztönzi a pragmatikus megközelítést és a konkrét célok kitűzését.

Össze kell fogni Európát, meg kell hallgatni az embereket, hogy az ő valódi gondjaikkal foglalkozhassanak. Emellett fontos a fenntartható migrációs és menekültpolitika a schengeni rendszer keretében, valamint Európa globális szerepvállalásának erősítése – mondta. A szlovák külügyminiszter a Brexitet illetően közölte: olyan szoros kapcsolatban kell maradni Nagy-Britanniával, amennyire csak lehetséges, és nem maradhat fenn túl sokáig a jelenlegi bizonytalan helyzet. Ugyancsak lényeges, hogy ne jöjjenek létre új törésvonalak Európában – tette hozzá.

Miroslav Lajcák úgy látja: az EU előtt két lehetőség áll, vagy az emberek igényeire reagál, vagy végleg válságba sodródik. Nem lehet hagyni, hogy tovább erősödjön az euroszkepticizmus, mert az EU a megoldás, nem a probléma – vélekedett.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter hangsúlyozta: az EU előtt két lehetőség áll, vagy az emberek igényeire reagál, vagy végleg válságba sodródik.