Kendőt köthetnek a török rendőrnők

Újabb szabállyal kedvez a török kormányzat az iszlám női fejkendős viseletnek, a gimnazisták, egyetemisták és parlamenti képviselők után a rendőrök is hordhatják a ruhadarabot.

Törökország első ízben engedélyezte, hogy a rendőrnők viselhessék az iszlám fejkendőt az egyenruhához.

Kivéve, ha mintázott

A rendőrségben szolgáló nők “sisakjuk vagy sapkájuk alatt eltakarhatják a fejüket” kendővel, “feltéve, hogy kendő az egyenruhával azonos színű, és nem mintázott” – áll az igazságszolgáltatás által elfogadott, a hivatalos közlönyben szombaton közzétett határozatban.

Legutóbb a gimnazistáknak engedélyezték

A Törökországot 2003 óta kormányfőként, majd elnökként irányító konzervatív Recep Tayyip Erdogant gyakran bírálják tekintélyelvű és iszlamista irányvonala miatt.

Kormánya 2010-ben engedélyezte a kendő viselését az egyetemeken és a parlamentben, az elmúlt két évben pedig a gimnáziumokban is, kiváltva ezzel az 1923-ban Mustafa Kemal Atatürk által megalapított világi köztársaság híveinek elégedetlenségét.

Skóciában is engedik

Kormánypárti török médiumok az intézkedést kommentálva rámutattak, hogy több nyugati országban – így a Nagy-Britanniához tartozó Skóciában, illetve Kanadában – is viselhetnek kendőt a rendőrnők.