Tarlós: az állam miatt áll a 3-as metró felújítása

A kormány kapcsolattartója a felelős azért, hogy nem haladnak az egyeztetések a 3-as metró felújításáról ő az, aki nem képes lezárni azokat - mondta Tarlós István főpolgármester. A Budapestet vezető politikus Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira reagált.

Tarlós István főpolgármester szerint nem a főváros, hanem az állam hibájából áll a 3-as metró felújítása.

A politikus arra reagált a Hír TV Magyarország élőben című műsorában csütörtök este, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos sajtótájékoztatóján azt mondta: kizárt, hogy az idén elkezdődjön a 3-as metró rekonstrukciója. Lázár János szerint ennek oka, hogy még nem jelent meg a közbeszerzési pályázat, amelyet a fővárosnak kell kiírnia.

A budapesti 3-as metróvonal Moszkvában felújított, Magyarországra tartó metrószerelvényei a párkányi vasútállomáson 2016. május 25-én.MTI Fotó: Máthé Zoltán

A budapesti 3-as metróvonal Moszkvában felújított, Magyarországra tartó metrószerelvényei a párkányi vasútállomáson 2016. május 25-én.MTI Fotó: Máthé Zoltán

 

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a kormány kapcsolattartója a felelős: ő az, aki nem képes lezárni az egyeztetést, emiatt áll a folyamat, holott ennek komoly politikai kockázatai vannak. Nincs tehát szó arról, hogy a főváros hibájából állna a közbeszerzés – hangsúlyozta.

Egy másik kérdésre válaszolva Tarlós István elmondta: Magyarországon jelenleg hatályos egy jogszabály, amely miatt nem lehet dugódíjat bevezetni. Kiemelte: ha az Európai Unió megbünteti Magyarországot, amiért nem alkotja meg a díjat, akkor emiatt a bírság nagy részét az államnak kell kifizetnie, nem pedig a fővárosnak.