Ilyen romantikus pasas Robbie Williams

Nem is gondolnánk, hogy házassági évfordulójának is így tud örülni az énekes!

Hat éve már, hogy Ayda Field igent mondott a világ egyik legfurább fickójának, Robbie Williamsnek. A pillanatot Robbie sem felejtette el, épp azért posztolt vasárnap egy évfordulós üzenetet feleségének.
“Éppen ma hat éve. Szeretlek Ayda!” – írta a Facebookon.

A romantikus üzenet mellé még egy ennél is romantikusabb esküvői fotót mellékelt az énekes – az összeredmény – a lájkok számát illetően – pedig pillanatokon belül jelentős lett: 170 ezren értékelték a Robbie kedves gesztusát.

Robbie Williams és felesége, Ayda 2010-ben. Fotó: Facebook

Robbie Williams és felesége, Ayda 2010-ben. Fotó: Facebook

Ayda és Robbie 2010-ben Beverly Hills-i otthonukban házasodott össze, meglehetősen szokatlan körülmények között. Ayda koszorúslányai például pont nyolcan voltak, ám ők nem a barátnőkből, rokon lányokból kerültek ki, hanem a menyasszony kutyái közül. Robbie természetesen előadta az Angel című számát, amit végül a vendégek vele együtt énekeltek el.

Robbie Williams és Ayda Field. Fotó: Getty Images Entertainment

Robbie Williams és Ayda Field. Fotó: Getty Images Entertainment

‘Ayda a legszebb lány a világon!” – nyilatkozta esküvője után Robbie, hozzátéve, ő pedig a  legszerencsésebb élő ember a világon, hogy elnyerhette a szerelmét.

A párnak azóta két gyermeke született, a szeptemberben négy éves Theodore Rose és Charlton Valentine, akinek októberben ünneplik második születésnapját.