Rétvári: kiiktatható a gyerekek ketrecharca

Azzal, hogy két évvel a jogszabály-módosítás után a bíróság jogerősen is feloszlatta a gyerekek ketrecharcát szervező egyesületet, remény van arra, hogy ezt a műfajt kiiktatjuk Magyarországon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában..

Rétvári Bence emlékeztetett: két éve hívta fel a sajtó a figyelmet arra, hogy 10-12 éves gyerekeket küldenek védőfelszerelés nélkül a ringbe és fogadnak a harcuk kimenetelére egy olyan műfajban, amelyben akár egész életükre kiható, súlyos sérüléseket szerezhetnek a küzdők.

Utalt arra: akkor a kormány azonnal kezdeményezte a jogszabályok módosítását, az ilyen küzdelmek feltételeinek jelentős szigorítását, benne az alsó korhatár bevezetésével, az ügyészség alapos munkájának eredményeként pedig most sikerült jogerősen feloszlatni az egyesületet.

Elmondta, a tízes éveik elején járók nem tudják olyan mértékben felmérni e sérülések következményeit, mint a felnőttek, ezért is említette “a nehezebb sorsú gyerekek kihasználásának egyik módjaként” ezeket a küzdelmeket.