Nézőpont: kezdenek a nyugati vezetők Gyurcsányra hasonlítani

A migráció tekintetében nem változik a merkeli politika, ugyanis a német kancellár hajlamos arra, hogy "kiülje" a válságokat - jelentette ki a Nézőpont intézet ügyvezetője pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

Fodor Csaba Angela Merkel azon álláspontjával kapcsolatban nyilatkozott, hogy nem lehet megtagadni a belépést a háborús menekültek elől. Inkább a dublini egyezményt kell erőteljesebben alkalmazni, vagyis oda visszaküldeni őket, ahol először regisztráltak.

Ennek kapcsán úgy fogalmazott: “röviden úgy lehetne összefoglalni, ami Nyugat-európában történik, hogy a nyugati vezetők egyre inkább kezdenek az egykori Gyurcsány Ferencre hasonlítani. Abban az értelemben, hogy végletekig megpróbálják kivárni az egyes válságokat”.

Ugyanakkor a változó körülményeket a lehető legkisebb mértékben figyelembe véve ragaszkodnak hibás stratégiájukhoz – tette hozzá.

Mi Kelet-Közép-Európaiak egy sor társadalmi és a jövőt érintő kérdésről mást gondolunk, ezért a két álláspont szembenállása várható, és Európa jövőjéről igen komoly viták fognak szólni a jövőben – mondta Fodor Csaba.