Évtizedek óta először repült be Romániába egy szakállas saskeselyű

Több mint 80 éve első ízben tartózkodik szakállas saskeselyű Románia területén.

A csontokat is elfogyasztó ritka dögevő egy nyomkövetővel ellátott példánya nemrég repült be Románia “légterébe”. Július 19-én észlelték Románia északnyugati részén, egy magaslati ponton, ahol azt várta, hogy más madarak leegyék a húst egy döglött kutya teteméről – közölte pénteken a Román Madártani Egyesület.

A közlés szerint egy Adonis nevű kétéves hím madárról van szó, amely Csehországban született egy tenyészprogram keretében és a Francia-középhegységben engedték szabadon nyomkövetővel felszerelve.

Fotó: Shutterstock

Szakállas saskeselyű (Gypaetus barbatus) – Fotó: Shutterstock

A madártani egyesület szerint az állat nem változtat a helyén, és az is lehet, hogy bajba került.
A szakállas saskeselyű ritka kivételként a nagyobb csontokat is megeszi, s amit nem tud feltörni, azt felviszi a levegőbe, és leejtve töri össze.