Beteg gyerekekkel találkozott Ferenc pápa

A valódi emberi és keresztény kultúra jele az, hogy a társadalmi és politikai figyelem középpontjába a hátrányos helyzetű embereket állítja - mondta Ferenc pápa péntek délután a krakkói gyermekklinikán, ahol a kis betegekkel, szüleikkel és a kórház alkalmazottaival találkozott.

Ferenc pápa lengyelországi zarándoklata harmadik napján, Beata Szydlo lengyel kormányfő kíséretében látogatott el a Prokocim krakkói városnegyedben működő kórházba, ahol mintegy 50 fős csoport várta őt, a gyerekek egy része tolókocsiban ült. A szentatya mindegyiket megsimogatta, megáldotta, és röviden beszélgetett a kórház dolgozóival is.

“Meg szeretnék állni minden beteg gyermek, minden ágy mellett, egyenként átölelni benneteket, akár csak egy pillanatra is mindegyikőtöket meghallgatni, és csendben szembesülni azokkal a kérdésekkel, amelyekre nem létezik azonnali válasz. És imádkozni” – fordult a pápa a kórház gondozottjaihoz.

Mint mondta, nagyon szeretné, ha a keresztények képesek lennének úgy a betegek mellett lenni, ahogy Jézus volt: “hallgatással, öleléssel, imával”.

“Társadalmunkat sajnos beszennyezte az elutasítás kultúrája, amely a vendégszeretet kultúrájának ellentéte” – mondta a katolikus egyházfő, hozzátéve: “az elutasítás kultúrájának” éppen a leggyengébbek, a legtörékenyebbek esnek áldozatul. “Ez pedig kegyetlenség” – hangsúlyozta.

Fotó:EPA/Maciej Kulczynski

Rámutatott: a családok gyakran magukra maradnak a betegek gondozásában. A krakkói kórházat azon helyek egyikének minősítette, ahol “konkrét szeretetet” lehet tapasztalni. “Ez az emberi és a keresztény kultúra valódi jele: a leghátrányosabb helyzetűeket  a társadalmi és a politikai figyelem központjába állítani” – szögezte le.

A pápa támogatását fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak, akik “életük személyes döntésévé tették a betegeket látogatni evangéliumi biztatást.”

Pénteken a pápa az auschwitzi náci német haláltáborban is imádkozott, a délelőtti látogatás beszédek nélkül, csendes elmélkedésként zajlott. Este a szentatya a krakkói Blonia-mezőn a keresztúti ájtatosságot vezeti az Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) résztvevői számára.