Tombol a vihar az országban - autók süllyedtek el, pincék, garázsok áztak be

Áramkimaradás van Csongrád és Bács-Kiskun megye több településén a nagy mennyiségű csapadék miatt.

Három, az úton felhalmozódott esővízben elsüllyedt autót szabadítottak ki a tűzoltók csütörtök reggel a főváros X. kerületében, a Maglódi úton – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője az MTI-t.

Kisdi Máté közölte: az úttesten mintegy 100 méter hosszan 40 centiméteres magasságúra emelkedett a vízszint a csütörtök reggeli viharban.

A bennragadt autókat a tűzoltóknak kellett kihúzniuk.

Sashalmon, a főváros XVI. kerületében egy családi ház pincéjéből egyméteres magasságúra duzzadt vizet szivattyúztak ki a tűzoltók, a VIII. kerületben pedig az autókat és a járókelőket veszélyeztető leszakadt faágakat kellett eltávolítaniuk – mondta a szóvivő.

Beázott garázsok, szuterének, pincék

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1-nek elmondta: folyamatosan érkeznek a bejelentések.

Jellemzően a nagy mennyiségű csapadék okozta a legtöbb problémát pincékben, szuterénekben, garázsokban.

Volt olyan épület, ahol több mint 1 méter magasan állt a víz – tette hozzá.

Budapesten a nagy mennyiségű eső több fennakadást is okozott; az Örs vezér terénél nem működnek a jelzőlámpák és nagy torlódások alakultak ki, a forgalmat rendőrök irányítják. Nem működnek a lámpák a Kerepesi úton sem.

A BKK információi szerint a Libegő sem üzemel az időjárás miatt, és több helyen is pótlóbuszok közlekednek.

Vidéken is nagy károkat okozott a vihar

Győrszemerén hajnal óta dolgoznak az önkéntes tűzoltók, mivel az esőzések jelentős mennyiségű sarat hordtak az utcákra és udvarokra is. Számos pincébe is befolyt a víz, az önkéntes tűzoltóknak homokzsákokkal kellett körbevenniük egy házat.

Győrújbaráton is nagy károkat okozott a vihar, az önkéntes tűzoltók szivattyúval távolították el a vizet a családi házak udvarából és a pincékből.

Valószínűleg a munkák egész nap tartanak majd a helyszínen.

Jégeső is jöhet

Az ország túlnyomó részén erősen felhős idő lesz a jellemző.

Sokfelé várható zápor, zivatar, legnagyobb számban a középső országrészben.

Az intenzív gócokat felhőszakadás is kísérheti.

A középső és keleti országrészben a zivatarokhoz néhol nagyobb méretű jég és szélroham is társulhat.

A szél a Dunántúlon és az északi megyékben északira, északnyugatira fordul és megélénkül, a zivatarokat azonban az ország más pontján is kísérheti átmeneti szélerősödés.

A hőmérséklet délután általában 24 és 29 fok között valószínű, de a hosszabb ideig napos keleti megyékben ennél melegebb is lehet.

Késő estére 19 és 24 fok közé csökken a levegő hőmérséklete – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.