Hoppon maradhatnak a hop on buszosok

Kiírta a koncessziós pályázatot a főváros az úgynevezett hop on-hop off autóbuszos városnézésre - írja a Magyar Nemzet.

A majdani nyertesnek legalább 25 autóbuszt kell kiállítania a 70 fővárosi helyszínt, 39 buszmegállót érintő útvonalon.

Emeletes városnéző autóbusz Budapesten, az Andrássy úton. MTI Fotó: Lakatos Péter

Emeletes városnéző autóbusz Budapesten, az Andrássy úton. MTI Fotó: Lakatos Péter

A húszéves megbízásból a lap szerint eleve kizárják azokat a társaságokat, amelyeknek az utolsó három évben a városnéző szolgáltatásból származó nettó árbevételük nem éri el az 1,2 milliárd forintot.

A hozzáférhető hivatalos magyarországi cégadatok szerint a pályázaton e megkötés miatt várhatóan csak hárman indulhatnak: egy külföldi és egy belföldi cég, valamint egy részben jordániai érdekeltségű konzorcium.

Az utóbbi cégek tájékoztatása szerint -ellentétben a Magyar Nemzet állításával – tulajdonosuk magyar állampolgár és hazánkban is él:

“ Az általunk tervezett konzorcium két résztvevő cége minden szempontból magyar: Magyarországon bejegyzett és magyar állampolgársággal rendelkező tulajdonosi kör tulajdona.

A Program Centrum Kft. tulajdonosai eddigi egész életüket az idegenforgalomnak szentelték, és sok mindent tettek a hazai turizmus érdekében. Munkájuk elismerését bizonyítja a szakmai díjakkal többszörösen kitüntetett tulajdonosi közösség.

A Mr. NILSZ Kft. egyik tulajdonosa valóban Jordániában született, azonban 20 éve Magyarországon él és magyar állampolgár. “