NYT: kigyulladt és a levegőben darabokra esett az egyiptomi gép

A lezuhanása előtti pillanatokban tűz ütött ki a pilótafülkében, vagy annak közvetlen közelében, ezt követően pedig még a levegőben darabokra esett szét az Egyptair egyiptomi légitársaság 66 emberrel a fedélzetén májusban a Földközi-tengerbe zuhant utasszállítója - mondták a katasztrófa okainak kivizsgálásával foglalkozó egyiptomi bizottság tagjai a The New York Times című amerikai napilapnak.

A repülőgép mindkét feketedoboza és megtalált roncsainak elemzése is erre utal – tették hozzá a szakértők az újság pénteken megjelent számában.

Az egyelőre még nem világos, hogy a fedélzeten keletkezett tüzet technikai meghibásodás, vagy bűncselekmény okozta. A tisztségviselők szerint az eddigi eredmények alapján kizárható, hogy a pilóta szándékosan vezette volna a tengerbe az utasszállítót.

EPA/KHALED ELFIQI

A bizottság egy héttel korábban közölte, hogy a pilótafülkében elhangzottakat rögzítő feketedoboz hangfelvételei szerint a legénység tagjai a katasztrófát megelőzően a fedélzeten felcsapott lángokat próbálták meg eloltani.

A felvételek alapján néhány perccel a katasztrófát megelőzően a személyzet tagjai még zenét hallgattak és kedélyesen beszélgettek, amikor a pilóta hirtelen bejelentette: tűz van a fedélzeten. Ezután megkérte a másodpilótát, hogy hozzon egy tűzoltó készüléket. Ez volt az utolsó emberi hang, amelyet a feketedoboz rögzített.

Korábban az egyiptomi bizottság közölte azt is, hogy a tengerből felszínre hozott roncsdarabok magas hőmérséklet okozta károsodásról árulkodnak. Ez egybecseng azzal, hogy a repülő ACARS adattovábbító rendszere füstöt jelzett a pilótafülkéhez közeli mosdóból és az utasszállító elektronikai részlegéből a földi légiirányításnak percekkel azelőtt, hogy a repülőgép eltűnt a földi radarokról.

Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó, MS 804-es járata május 19-én tűnt el a Földközi-tenger felett a görögországi Kréta szigete és az egyiptomi partok között, 66 emberrel a fedélzetén. Az utasok többségükben egyiptomi és francia állampolgárok voltak. A gép roncsait és feketedobozait háromezer méter mélyen találták meg.