Legalább nyolc halálos áldozat a müncheni terrortámadásban

Legkevesebb nyolcan meghaltak és többen megsebesültek egy lövöldözésben péntek este Münchenben. A helyszín közelében találtak egy kilencedik holttestet, még vizsgálják, hogy az ugyancsak erőszakos haláleset kapcsolatban van-e a bűncselekménnyel - közölte a helyi rendőrség röviddel éjfél előtt. A hatóságok szerint nem zárható ki, hogy terrortámadás történt a bajor fővárosban.

Összefoglaló: 

    • lövöldözés volt péntek délután hat óra körül a müncheni Olympia bevásárlóközpontban illetve a mellette lévő gyorsétteremnél,
    • a müncheni rendőrség tájékoztatása szerint nyolc halálos áldozata van,
    • a bajor belügyminiszter késő este korrigálva korábbi nyilatkozatát, “legalább egy tettesről” számolt be,
    • meg nem erősített hírek szerint az egyik támadó főbe lőtte magát,
    • szemtanúk szerint az elkövetőknél puskák vannak, zajlik utánuk a hajsza,
    • megállt a tömegközlekedés, lezárták a főpályaudvart, a rendőrség felszólította a lakosságot, hogy maradjanak otthonaikban,
    • a rendőrség akut terrorveszélyről beszél,
    • Peter Altmaier kancelláriaminiszter is felvetette a terrortámadás lehetőségét,
    • különleges állapotot rendeltek el a városban,
    • a müncheni Magyar Főkonzulátus ügyeleti száma: 0049 89 9622 80210

A müncheni rendőrséghez 17.50-kor futott be az első riasztás a lövöldözésről, amely egy gyorsétteremnél kezdődött a város északi részén, az olimpiai parkban lévő bevásárlóközpont (OEZ) egyik bejáratával szemben. A lövöldözés a bevásárlóközpontban folytatódott. Szemtanúk három fegyveres férfiról számoltak be. A rendőrség is abból indul ki, hogy három támadó lehet, de Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter a Bild című lapnak azt mondta, meglehet, hogy csak egy ember lövöldözött.

Akut terrorhelyzet

A városi rendőrség úgynevezett akut terrorhelyzetnek minősítette az esetet és összes egységét riasztotta. Bajorország más kapitányságairól és más tartományokból is érkezett erősítés, és mozgósították a szövetségi rendőrség első számú terrorelhárító alakulatát, a GSG9 nevű egységet is.

München több pontján pánik lett úrrá. Egy rendőrségi szóvivő elmondta, hogy késő estig tucatnyi riasztást kaptak vélt támadásról, lövöldözésről, de egyik esetben sem volt megalapozott a bejelentés, és a rendőrök urai a helyzetnek.

.Megkülönböztetett jelzéssel közlekedő rendőrautó érkezik Münchenben az Olympia bevásárlóközponthoz, ahol lövöldözés történt 2016. július 22-én a kora esti órákban (Fotó: MTI/EPA/Lukas Schulze)

Megkülönböztetett jelzéssel közlekedő rendőrautó érkezik Münchenben az Olympia bevásárlóközponthoz, ahol lövöldözés történt 2016. július 22-én a kora esti órákban (Fotó: MTI/EPA/Lukas Schulze)

Hajsza az elkövetők után

A rendőrség azt tudatta: az egész várost és környékét át fogják kutatni az elkövetők után. Hangsúlyozták: egyelőre semmilyen arra utaló információval nem rendelkeznek, hogy iszlamista háttere lenne a terrortámadásnak.

Előzőleg több hírportál arról számolt be, hogy a belvárosban is lövöldözés tört ki, ez az értesülés nem bizonyult megalapozottnak.

Az OEZ térsége felett helikopterek köröznek, a Bild című lap szerint mozgósították a szövetségi rendőrség első számú terrorelhárító alakulatát, a GSG9 nevű egységet is.
A rendőrség felszólította a münchenieket, hogy ne hagyják el otthonukat, vagy keressenek menedéket, ha úton vannak.

A tömegközeledést leállították, számos csomópontot lezártak, és a rendőrség külön felszólított arra, hogy mindenki kerülje el a város körüli autópályákat.

A kórházakat riadókészültségbe helyezték, valamennyi orvost és ápolót berendelték.

Rendőrök érkeznek Münchenben az Olympia bevásárlóközponthoz, ahol lövöldözés történt 2016. július 22-én a kora esti órákban (Fotó: MTI/EPA/Matthias Balk)

Rendőrök érkeznek Münchenben az Olympia bevásárlóközponthoz, ahol lövöldözés történt 2016. július 22-én a kora esti órákban (Fotó: MTI/EPA/Matthias Balk)

 

 

 

Egyelőre semmi sem biztos

A város több pontján “pánik uralkodik” – mondta egy rendőrségi szóvivő a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaságnak.

A tartományi kormány válságstábot állított fel és késő este rendkívüli ülést tart.

Közben a német szövetségi kormányzat szintén az egyik közösségi oldalon fejezte ki részvétét. Ezzel egy időben közölték: egyelőre nem tudnak, de nem is akarnak állást foglalni vagy spekulálni az üggyel kapcsolatban.
A szomszédos Baden-Württemberg tartományban is megerősítették a rendőri jelenléter az utcákon, és különleges egységeket küldtek a bajor hatóságok támogatására – közölte a bajor rádió.

A Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság egy jelentése szerint a rendőrség úgy véli, hogy a lövöldözés helyszínétől egy kilométerre talált férfi holttest az egyik elkövetőé lehet.