Itt van Magyarország szépe

Gelencsér Tímeát választották 2016 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2016 nemzetközi döntőjén Washingtonban decemberben.

A 22 éves királynő első udvarhölgyének a 22 éves Oczella Esztert, második udvarhölgyének pedig a 23 éves Dukai Babettet választotta a zsűri. A közönség Dézsányi Biankát találta a legszebb magyar lánynak ebben az évben. A 2016 legszebb mosolya címét Késmárki Enikőnek ítélte a közönség.

Budapest, 2016. július 17. A Magyarország Szépe verseny televíziós döntőjének résztvevői a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A győztes a decemberi Miss World versenyen képviselheti Magyarországot Washingtonban. MTI Fotó: Mohai Balázs

Idén is több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 15 lányt, akik vasárnap este a Duna csatorna élőben közvetített műsorában megmérkőztek a győzelemért. A programban a lányok többek közt bikiniben, a magyar olimpikonok tiszteletére aranyszínű ruhában, esélyiben és Bélavári Zita divattervező népi ihletésű kreációiban is megmutatták magukat.

A szépségverseny mottója Beauty with Purpose, azaz a szépség nem csak önmagáért való. Célja, hogy a támogatásra, segítségre szorulókra hívja fel a figyelmet.A műsor zenei betéteiben közreműködött Tolvai Renáta, Király Viktor és Király Linda, Vastag Csaba és Vastag Tamás, valamint a Hooligans és a Honeybeast együttes, az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak.

 

A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő pedig 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először.
A múlt évben Kiss Daniella aratott győzelmet a magyarországi megmérettetésen, Kulcsár Edina egy évvel korábban, a 2014-es világverseny londoni döntőjén a második helyezést érte el.