Varga: minél több innovatív cégre van szükség

A magyar gazdaságnak minél több olyan innovatív cégre van szüksége, mint a Meditop Gyógyszeripari Kft. - jelentette ki szerdán Varga Mihály, amikor folyamatos filmbevonó berendezést avatott a cég pilisborosjenői üzemében.

A mostani fejlesztés is azt mutatja, hogy a magyar vállalkozások egyre életképesebbek és a kutatás-fejlesztés tekintetében is a világ élvonalába tartoznak – közölte a nemzetgazdasági miniszter a 300 millió forintos beruházás átadásakor.

Amikor azt állítjuk, hogy a magyar gazdaság fejlesztésének a kulcsai a kis- és középvállalkozások, éppen olyan cégről beszélünk, mint a Meditop Kft. – fogalmazott.


Háromszázmillió forintos beruházást avattak fel a Meditop pilisborosjenői üzemében

Elmondta: innováció, megbízhatóság és vállalkozó szellem szükséges egy jól működő gazdasághoz, vagyis olyan vállalkozásokra mint a Meditop, ami egyben jó példa mások számára is.

Annál is inkább, mert a gyógyszeripar nemzetgazdasági érték, a hat éve hivatalba lépett kormányzat mindvégig támogatta az ágazat fejlesztését – mondta. Kifejtette, az egészségipar, a többi között a járműipar és a vegyipar mellett a kormányzat újraiparosítási programjának egyik pillére. Jelentőségét jól mutatja, hogy a hazai kutatás-fejlesztésre felhasznált források 40-45 százaléka a gyógyszeriparhoz köthető – mondta a miniszter.

Arról is szólt, hogy a magyar gazdaság ma már fényévekre van 2010-es állapotától. Stabil 2,5-3 százalékos éves növekedési pályára állt, 12 százalékról 5 százalékra csökkent a munkanélküliség, illetve konszolidált az államháztartás – közölte.

Az elmúlt időszakban 32 százalékkal bővült a magyar ipar teljesítménye és az idén is 5 százalékos növekedéssel számolnak – sorolta az eredményeket a miniszter.

Groskovits Dávid, a cég ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt 6 évben 3 milliárd forintnyi fejlesztést hajtott végre a társaság. Egyes területeken megháromszorozták, más területeken megötszörözték kapacitásokat.

Dolgozók a Meditop Gyógyszeripari Kft. pilisborosjenői üzemében 2016. július 13-án. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter avatta fel a 300 millió forintos beruházással elkészült folyamatos filmbevonó berendezést a gyárban. MTI Fotó: Mohai Balázs

Dolgozók a Meditop Gyógyszeripari Kft. pilisborosjenői üzemében (MTI/Mohai Balázs)

A kutató-fejlesztő tevékenységük eredményeként is sikeresen exportálnak számos európai és ázsiai országba – mondta az ügyvezető.

A most átadott O’HaraFC C75 típusú berendezés 7 kilogramm tablettától több száz kilogrammos gyártási tételek bevonására is képes. A technológia kivételes lehetőséget biztosít hőérzékeny és alacsony szilárdságú tabletták filmbevonatának elkészítésére. Beszerzését az Új Széchenyi Terv pályázati forrása és az Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja tette lehetővé.

A belföldi magánszemélyek által birtokolt, 170 embert foglalkoztató társaság árbevétele az elmúlt évben 5,8 milliárd forint volt, ami csaknem megegyezik a 2014-es értékkel. A tavalyi 103 millió forintos veszteséghez képest, 2014-ben 400 millió forintnyi profitot termelt a cég.