Evéssel jutalmazzuk magunkat a szabadság alatt

A szállodaépületnél és annak berendezésénél, a személyzet megjelenésénél, sőt még a wellness-szolgáltatásoknál is fontosabb a hazai wellness-szállók vendégei számára a bőséges étel- és italkínálat, derül ki a Budapesti Gazdasági Egyetem most megjelent wellness-szállók vendégelégedettségét vizsgáló kutatásából.

Az egészséges étkezés csak a vendégek kisebb részének fontos, ráadásul az ilyen típusú szállodákra jellemző büféétkeztetés miatt a belföldi vendégek a megszokott mennyiség többszörösét fogyasztják, ami egészségügyi kockázatokat hordozhat.

Evéssel jutalmazzuk magunkat a szabadság alatt

Karakasné Morvay Klára, a BGE docense a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, hogy az általuk végzett felmérés azt mutatja, hogy a magyarok a wellness-nyaralások alatt elszakadnak attól a szemlélettől, aminek a fókuszában az egészségesség áll. Sokkal inkább a nyugalomról, a kikapcsolódásról és a stressz oldásról szól a vakáció. Ennek egyike eszköze számunkra az evés, amivel jutalmazzuk magunkat – tette hozzá.

Stockphoto - Vacsora - Ebéd - Asztaltársaság - Baráti kör - Étkezés - Bor

A kutatásból az is kiderül, hogy a magyar vendégek ragaszkodnak a svédasztalhoz, hogy maguk döntsék el, miből és mennyit szednek. A nyaralás alatt kevésbé foglalkoznak azzal, hogy mennyi kalóriát visznek be az étkezések alatt.

A medence és a masszázs fontosabb – először

Karakasné Morvay Klára elmondta, hogy a helyszín kiválasztásánál még nem jelenik meg az étkezés, lényegesebb szempont, hogy a hely rendelkezik-e medencével valamint a szolgáltatások tartalmazzák-e a masszázst is. Az étkezés csupán a megérkezést követően válik fontossá.

A 404 megkérdezett közül 85-en említették, hogy az étkezéseknél sokat számít a hagyományos magyar íz, 70-en a bőséges adagokat és 61-en a büféasztalt említették. A válaszadók mindegy öt százaléka vetette fel szempontként a könnyed, wellness ételkínálatot.

A nemzetközi turisztikai kutatások eredményei is azt mutatják, hogy az egzotikus nyaralóhelyeken bevezetett korlátlan étel- és italfogyasztás vonzó volt annak idején a vendégek számára. Legalább 5-8 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a turisták természetesnek tekintsék a korlátlan adagokat.

Rossz “stratégiát” szül a félpanzió

Ha egészséges életmódról beszélünk, akkor a táplálkozás és a mozgás után közvetlenül a lelki egészség is megjelenik – mondta a műsorban Antal Emese dietetikus. Rossz stratégiának minősített a félpanziós ellátásban megszálló vendégeknél a kétszeri, ám hatalmas adagokat elfogyasztó táplálkozását. Az ötszöri étkezés lenne ugyanis az ildomos – tette hozzá.

A dietetikus szerint a mértékkel van a probléma, sokan veszítik el a kontrollt. Hozzátette, olyan étel nincs, amiből bármennyi fogyasztható, a változatos táplálkozáson van a hangsúly.

Megjegyezte, hogy a wellness pihenések során a vendégek többsége nem az aktív pihenést választja, hiszen sem a medencét, sem az ingyenes kerékpár-használatot nem veszik igénybe.