Új vadászrepülőgép érkezett Magyarországra

Másik gépet kapott a honvédség a Csehországban tavaly összetört Gripen helyet. Halad a sérült gép javítása is, várhatóan ősszel áll újra szolgálatba.

Megérkezett pénteken Svédországból Kecskemétre az a Gripen repülőgép, amely a tavaly májusban Csehországban összetört vadászrepülőgép pótlására szolgál – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A közleményben felidézték: tavaly májusban leszállás közben súlyosan megrongálódott a csehországi caslavi katonai repülőtéren a magyar légierő egyik Gripen vadászgépe.

Illusztráció – JAS 39 Gripen a HM kecskeméti, 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisán Fotó: MTI Fotó: Ujvári Sándor

A hatósági eljárás következik

A most beszerzett kétüléses Gripennek és a Magyar Honvédség (MH) hadrendjében szolgáló többi repülőnek azonos a műveleti képessége – emelték ki.

Hozzátették, az új vadászrepülő a hazai légügyi hatósági eljárások lefolytatását követően áll hadrendbe.

Halad a sérült gép javítása is

A kétüléses Gripen repülőgépek kiemelt szerepet töltenek be a pilóták harcászati kiképzésénél, illetve a jártassággal kapcsolatos ellenőrző repülési feladatok teljesítésénél – jegyezték meg.

A közleményben arról is írtak, hogy a tavaly júniusban a kecskeméti repülőbázison kényszerleszállás közben megsérült repülőgép javítása “előrehaladott állapotban van”, a gép várhatóan ősztől áll majd ismét szolgálatba.