Hajózástörténeti Látogatóközpont nyílik Balatonföldváron

A Balaton legnagyobb épített kilátója és egy panorámateraszos kávézó is várja a vendégeket a látogatóközpontban.

Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere elmondta, hogy a különleges látogatóközpontot Balatonföldvár emblematikus épületének szánták.

A város mintegy 40 méteres magaspartján megépült, háromszintes létesítményen árbocot formáz a 25 méter magas kilátó, ahová 166 lépcsőfok vezet, de lifttel is fel lehet jutni.

Innen tiszta időben jól látni a Balaton mindkét medencéjét és az észak-somogyi dombokat is.

Az interaktív kiállítás a Balatont, a balatoni hajózást és vitorlázást mutatja be terepasztalokkal, filmvetítésekkel, szimulátorokkal.

Az interaktív kiállításon szélgép érzékelteti a hírhedt balatoni vihart. (Fotó: Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont)

Az interaktív kiállításon szélgép érzékelteti a hírhedt balatoni vihart. (Fotó: Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont)

Egyebek közt lehet gyakorolni a vitorlással való kikötést, szélgép imitálja a viharos szelet, és egy panorámafal mutatja be a Balaton közforgalmú kikötőit.

A látogatóközpontban vetített filmekből a hajózás és Balatonföldvár történetével, valamint a vitorlázással ismerkedhetnek meg a látogatók.

A beruházás részeként a környék is megszépült: az épület körül parkos rész fogadja a vendégeket sétálóutakkal és játszótérrel.

A látogatóközpont mellett állították ki Bujtor István színészlegenda Skála nevű hajóját is, amellyel A Pogány Madonna című filmben szelte a Balaton hullámait.

A polgármester felidézte, hogy a város vezetése már több mint fél évtizede tervezte, hogy a város korábban kevésbé kihasznált nyugati részén olyan attrakciót hoz létre, amely egész évben, rossz időjárás esetén is turisztikai vonzerőt jelent az egész déli part számára.

A látogatóközpont összesen 520 millió forintból épült meg, amelyhez az unió 475 millió forint támogatást biztosított.