400 ezerért végzett kontármunkát a vállalkozó

Kerítést festeni egyszerűnek tűnik. Van, aki mégis úgy érzi, kerítése a renoválás után rosszabb állapotban, van, mint mikor neki kezdtek. Molnár Sándorné 20% kedvezménnyel is 400 ezer forintot fizetett annak a vállalkozónak, aki csapatával neki látott a festésnek. A végeredmény: leégett tuják, összemázolt kerítés.

Molnár Sándorné Piroska éppen két hónapja újíttatta fel kerítését. A vállalkozót a postaládába dobott szórólapról találta. Felhívta, megegyeztek.

A férfi pár nap múlva megjelent a munkásaival és elkezdtek dolgozni. Három nap alatt “végeztek”. Hullámos kerítést, felemás festést, kihagyott felületeket és vörös festékkel leöntött járdát hagytak maguk után.

Amikor azt mondta nekik, hogy szeretné, ha kijavítanák, hangosan nevettek – mesélte az M1 fogyasztóvédelmi magazinjának.

Kérjünk referenciát

A nyugdíjas asszony és lánya becsapva érzik magukat. A Kosár az Építkezők Országos Egyesületéhez fordult segítségért, hogy nézzék meg az átadott kerítést.

Flórián Zsolt, az egyesület operatív igazgatója úgy minősíthetetlennek találta az elvégzett munkát. Szerinte ugyanakkor a legfontosabb a megelőzés. Mielőtt megbízunk egy vállalkozót,  ellenőrizzük le, kérjünk referenciát és nézzünk utána a munkáinak – mondta.

Ebben segíthet az Építkezők Országos Egyesületének információs rendszere is. A szakmai szervezet által kiállított védjegy egy minősített tanúsítvány, amely tulajdonképpen a vállalkozások erkölcsi bizonyítványa.

Már korábban is volt probléma a kft-vel

A szóban forgó vállalkozó hirdetésében pusztán egy név – Tóth Miklós – szerepel, valamint egy telefonszám. A szerződésen azonban már a B-DUAL COMPLEX KFT. látható, igaz, a céges bélyegzőn az M betű lemaradt, ám a két néven futó cég adatai egyeznek.

„Megvizsgáltuk a vállalkozást, és egyértelműen kiderül a nyilvántartásból, hogy már volt ellene Békéltető Testületi eljárás és nem volt együttműködő a cég” – mondta el Flórián Zsolt.

Hiányos szerződés

A szakember szerint a kerítésfestésre kötött szerződés is több sebből vérzik.

Azt javasolta, hogy az Építőipari Panasziroda oldalán található tudástárból mindig szerezzünk információt arra vonatkozóan, hogy melyek azok a pontok, amelyek egy vállalkozási szerződésben kell, hogy szerepeljenek.

A kft-t az M1 is megkereste, de levelükre nem reagáltak. A festést végző vállalkozót azonban telefonon elérték. Nem akart kamera elé állni, de szerinte rendes munkát végzett.