Közgazdász: Csak semmi pánik!

Csath Magdolna közgazdász szerint Nagy-Britannia minden országgal meg fog egyezni, az Európai Unióval is ki fogja alakítani a megfelelő kapcsolatokat, pánikra nincs ok, inkább józanul kell beszélni.

A szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában kifejtette: a döntés alapvetően a pénzvilág érdekeit sértette, a City, a brit és egyben az EU-s pénzvilág központja úgy érezheti, a kívül kerüléssel veszít hatalmából, lehetőségeiből.

Eközben viszont a brit gazdaság a második legerősebb az unióban és ötödik a világban, tehát erős, jó kereskedelmi kapcsolatokkal, így nem kellene kétségbe esni – hangsúlyozta a közgazdász.

A szakértő a britek döntését részben azzal indokolta, hogy a lakosság besokallt a sok befolyásolótól, fenyegetőtől, a globális hatalmaktól, üzeneteik ellenhatást értek el.

A közgazdász szerint az egyik legnagyobb kérdés, hogy az EU-s vezetés miként tud egy konszolidált megoldást találni a helyzetre, hogyan kezeli majd az eltérő véleményeket.

A kritikus brit hang kikerülésével fennáll a veszélye, hogy a németek és a franciák jobban uralni tudják az egész uniót, amelynek egyik fura jele az Angela Merkel német kancellár által összehívott megbeszélés, amelyre – a demokráciához nem illően – nem hívta meg az összes tagországot.

Csath Magdolna a britek leminősítésének veszélyére úgy reagált, hogy ez is csak egy pánik reakció: Magyarországnak is van tapasztalata a hitelminősítőkkel, “olyan, mintha nem mindig objektíven mérnének”.