Júniusig 7 kárpátaljai magyar vesztette életét Kelet-Ukrajnában

2014 tavasza óta folynak harcok az ukránok és orosz anyanyelvűek között a Donyec-medencében, ebben több tucat kárpátaljai vesztette életét. A legutolsó áldozatot, egy 32 éves férfit csütörtökön helyezték örök nyugalomra Ungváron.

A 80 közül 69 az ukrán fegyveres erők, 5 a határőrség kötelékében, 6 pedig önkéntes zászlóaljakban szolgált – közölte csütörtökön Kárpátalja megye állami közigazgatási hivatalának sajtószolgálata Petro Marko ezredesre, a megyei hadkiegészítő parancsnokság helyettes parancsnokára hivatkozva.

Gyakorlaton a Kárpátalja megyei területvédelmi zászlóalj katonái 2014-ben. MTI Fotó: Nemes János

A magyar nemzetiségű áldozatok számát hétre becsülik, ami nagyjából megfelel a magyarok arányának Kárpátalján. Marko azt is elmondta, hogy az Ukrajnában eddig lebonyolított hat mozgósítási hullám során Kárpátaljáról háromezer főt hívtak be a hadseregbe. Jelezte, hogy a megyei hadkiegészítő parancsnokságon másfél ezer, a harcokban részt vett katonát tartanak nyilván. Az ATO-ból hazatértek közül eddig 38 személy számára állapítottak meg hadirokkantsági ellátmányt.

A sajtószolgálat idézte Bohdan Cseremiszkij ezredest, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság parancsnokát, aki arról tájékoztatott, hogy idén 282-en jelentkeztek szerződéses szolgálatra a hadseregbe. A június 30-án záruló tavaszi sorozással kapcsolatban kifejtette: eddig 304 kárpátaljai újoncot hívtak be sorkatonai szolgálatra az előirányzott 334-ből, ami a tervezett mutató 91 százaléka.

Úgy vélte, hogy a sorozási kampány végéig ezt 100 százalékra teljesítik. Elmondása szerint a besorozottak közül 200-an a fegyveres erőkhöz, 105-en pedig a határőrséghez és a Nemzeti Gárda csapataihoz kerültek. Az ezredes azt is közölte, hogy Ukrajnában egyelőre nem tervezik a mozgósítás következő, hetedik szakaszának elrendelését.

Aknatűzben halt meg a legutolsó áldozat

Ungváron csütörtökön kísérték utolsó útjára katonai tiszteletadás mellett az 1984-es születésű, tavaly ősszel mozgósított Vaszil Vargát, két kisgyermek apját, aki az 53-as gépesített dandár katonájaként Donyeck mellett, ellenséges aknatűztől vesztette életét két nappal ezelőtt. Egy hónapon belül ő volt a kelet-ukrajnai konfliktus negyedik kárpátaljai áldozata.