Programok a szerelem jegyében Sopronban

Idén a szerelem témaköre határozza meg a Soproni Múzeum programjait a Múzeumok éjszakáján. A június 25-i eseményen többek között romantikus koncert, erkélyjelenet, szerelmi zálogkészítés várja a résztvevőket.

Szabadhegyi Zita, a Soproni Múzeum koordinátora elmondta, hogy az intézmény egyik legnépszerűbb rendezvénye a Múzeumok éjszakája, amelyre tavaly mintegy háromezren látogattak el. A tematika minden évben más volt, idén az Szerelmesek éjszakája nevet viseli majd az este 6 órakor kezdődő esemény. Egy nappal előtte van Szent Iván napja, a legenda szerint ilyenkor fények gyúlnak az éjszakában és lángra lobbannak a szívek – utalta az előzményekre.

A Múzeumok éjszakáján egy erkélyjelenettel indulnak a programok Sopron Fő terén. A humoros, rövid történetet az intézmény munkatársaiból és baráti körének tagjaiból néhány éve alakult Ars Historica Társulat adja elő. Ők az este folyamán még többször feltűnnek, hogy egy-egy helyszínen beharangozzák a soron következő eseményt.

A Fabricius-ház gótikus nagytermében a Troubadursus együttes ad koncertet. Rajnai Gábor és Sárosi Anna Orsolya reneszánsz és barokk dalokat ad elő lanton és lantcsembalón. A Római Kőtárban kortárs ékszerkiállítás nyílik Anyagtársítások címmel. A tárlatot Edőcs Márta soproni üvegművész kezdeményezte, meghívására több hazai ékszertervező és képzőművész érkezik alkotásaival Sopronba. Este a múzeum gyűjteményében fellelhető ékszereket lehet megnézni, a rendhagyó tárlatvezetése a Síron túli szerelem címet kapta.

A Fabricius-házban este 8-ig szerelmi zálogot készíthetnek felnőttek, gyerekek egyaránt. Szerelmes Sopron címmel fél 7-től városi élménysétára várják a résztvevőket. Az egyik legkedveltebb program a korábbi években is Bolodár Zoltán fotóadattáros Retro Sopron előadássorozata volt. Ez újabb fejezettel bővül a Múzeumok éjszakáján, a kisfilmek és a történek középpontjában a romantika áll, bemutatva például egykori randihelyeket. A helytörténeti gyűjtemény 19-20. századi táncrendjeit szintén megismerheti a közönség, ez a program a Storno-házban lesz 19 és 20 órától – részletezte Szabadhegyi Zita.

A Soproni Múzeum kiállítóhelyei (Storno-ház, Fabricius-ház) a Múzeumok éjszakáján ingyen látogathatók, a programokon való részvételhez előzetes regisztráció nem szükséges.