Véres túszdráma egy francia rendőrparancsnok házánál

Túszdráma zajlott le keddre virradó éjszaka a Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen, egy ismeretlen támadó otthona bejáratánál halálra késelt egy francia rendőrparancsnokot, és túszul ejtette, majd meggyilkolta annak feleségét. A francia különleges egységek végül agyonlőtték az elkövetőt - közölte a francia belügyminisztérium.

Később az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez köthető Amak hírügynökség honlapján a szélsőségesek közzétettek egy közleményt, miszerint az egyik harcosuk követte el a támadást.b A biztonsági erők a lakóházban egy hároméves, sokkos állapotban lévő, de sértetlen kisfiút találtak.

Rendőrségi források szerint a parancsnok éppen be akart menni házába, mikor a támadás érte. Miután a késelő leszúrta a férfit, annak feleségével és gyerekével együtt elbarikádozta magát a családi házban.

Fotó: Reuters

Fotó: Reuters

A rendőrség elitalakulatai hétfőn későn este kiszálltak a helyszínre, és tárgyalásokba bocsátkoztak a férfival. A Le Figaro című francia lap úgy tudja, a hatóságok több lakóházat kiürítettek és leállították az áram- és gázellátást a környéken.

Éjfél körül robbanást lehetett hallani a környéken. A Le Figaro arról számolt be, hogy a robbanást követő percekben a biztonsági erők megrohamozták a lakóházat.

Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, a tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a különleges egységek behatoltak az épületbe. Az elkövetőt agyonlőtték, és egy nő holttestére bukkantak.

Egy rendőrségi forrás szerint a férfi az Iszlám Államra hivatkozott a túsztárgyalások során. Szemtanúk arról számoltak be a nyomozóknak, hogy a parancsnokra mért támadáskor “Allah akbar” kiáltást hallottak.

Az Amak közleménye azt állítja, harcosuk ölte meg a Magnanville közelében fekvő Les Mureaux rendőrfőnök-helyettesét és annak feleségét. Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ megerősítette, hogy a dzsihadista csoporthoz kötődő hírügynökség kiadta a közleményt.

A párizsi ügyészség terrorellenes osztálya vizsgálatot indított az ügyben.

Francois Hollande francia elnök úgy nyilatkozott, hogy “teljes mértékben fényt fognak deríteni” ennek a “borzalmas drámának” a pontos természetére.

A köztársasági elnök reggel hivatalába rendelte Manuel Valls miniszterelnököt, Jean-Jacques Urvoas igazságügyi és Bernard Cazeneuve belügyminisztert.

Cazeneuve a megbeszélés után terrorcselekménynek minősítette a kettős gyilkosságot. Azt is elmondta, hogy év eleje óta több mint száz olyan embert vettek őrizetbe a hatóságok, akik “veszélyt jelentenek a franciák biztonságára”.

Manuel Valls miniszterelnök a Twitter közösségi oldalon kifejezte “a teljes nemzet együttérzését a rendőrök iránt”, és “a félelem visszautasítására, valamint a terrorizmus elleni harcra” szólított fel.

A tavaly novemberi 130 áldozatot követelő párizsi merényletek óta Franciaország terrorfenyegetettségben él. A jelenleg zajló labdarúgó Európa-bajnokságra több mint 90 ezer rendőrt, csendőrt, katonát és biztonsági őrt mozgósítottak a hatóságok, amire még nem volt példa.

Terrorizmusért ült korábban a gyilkos

Egy francia-pakisztáni dzsihadista hálózatban való részvételért három év börtönbüntetésre ítélték 2013-ban a franciaországi túszdráma főszereplője.

A 25 éves Larossi Abballát hét társával együtt 2011-ben tartóztatták le, amiért iszlám harcosokat toborzott és közvetített Pakisztánba. Terrorcselekmény előkészítésében való bűnrészesség miatt ítélték három év börtönbüntetésre, amelyből két és fél év volt letöltendő. Szabadulása óta a terrorelhárítók megfigyelése alatt állt. Korábban köztörvényes bűncselekmények miatt is elítélték.

Fotó: Reuters

Fotó: Reuters

A férfi, aki a Párizstól hatvan kilométerre található Mantes-la-Jolie-ban élt, néhány hónapja szabadult. Otthonában jelenleg is házkutatást tartanak a rendőrök.

Az Amak közleménye szerint az ő harcosuk ölte meg a Magnanville közelében fekvő Les Mureaux rendőrfőnök-helyettesét és annak feleségét. Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ megerősítette, hogy a dzsihadista csoporthoz kötődő hírügynökség kiadta a közleményt.