Itt az Uber válasza a kormány lépésére

Hétfőn döntött arról az Országgyűlés, hogy ezentúl ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Nem kellett sokáig várni az Uber válaszára.

Az Uber továbbra is kitart amellett, hogy az új technológiák betiltása, blokkolása – „pusztán azért, mert azokat nem lehet beleerőszakolni az elavult szabályozás keretei közé” – nem jó irány – közölte a cég magyarországi operatív vezetője.

Az Uber személyszállító szolgáltatás ellen demonstráló taxisok Budapesten. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Fekete Zoltán szerint ezt megerősíti az Európai Bizottság iránymutatása is, amely felhívja a tagállamok figyelmét, hogy ne a betiltást, hanem az ésszerű szabályozást válasszák a megosztáson alapuló gazdaság szereplői esetében.

Az Uber helyi vezetője emlékeztetett: a vállalat eddig is nagy hangsúlyt fektetett a szabályoknak való megfelelésre. Így az Uber-sofőrök kiváltották a személyszállítói engedélyeket és számlát is adnak, a magyar jogszabályoknak megfelelően.

Az Uber továbbra is keresi a párbeszéd lehetőségét a döntéshozókkal „annak reményében, hogy a jelenlegi, idejétmúlt szabályozást felváltsa egy modern, az új technológiákra szabott szabályozás, amely a fogyasztók érdekeit helyezi a középpontba” – fogalmazott Fekete Zoltán.

A most elfogadott törvényjavaslat értelmében tiltás akkor rendelhető el, ha a taxiszolgáltatást szervező vagy közvetítő nem felel meg a kormányrendeletben meghatározott diszpécserszolgálati követelményeknek és ezen engedély hiánya miatt a hatóság bírságot szabott ki, a megbírságolt pedig tovább folytatja ezt a tevékenységet.

Kapcsolódó tartalom