Csernobili méretű katasztrófa fenyeget Ukrajnában

Porosenko nem akar nagy ügyet csinálni belőle, de szakértők szerint a 30 évvel ezelőtti atombalesethez lesz mérhető, ha nem tesznek gyors intézkedéseket a Lemberg közelében égő gigantikus szeméthegy ügyében. Eddig egy ember biztosan meghalt a több mint egy hete kitört tűzben.

Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester az államfőhöz és a miniszterelnökhöz fordult azzal a kéréssel, hogy hirdessenek rendkívüli ökológiai vészhelyzetet a nyugat-ukrajnai megyeszékhelyen és a két mellette lévő kistelepülésen, miután a közelben leomlott és meggyulladt az ország legnagyobbjaként számon tartott hulladéklerakója, és rendkívül veszélyes anyagok kerültek a környezetbe – számoltak be csütörtökön ukrán híradások.

Mentők dolgoznak Gribovicsiben 2016. május 30-án, miután omlás történt egy szeméttelepen a nyugat-ukrajnai Lemberg közelében fekvő faluban. A szerencsétlenség következtében három mentő eltűnt. (MTI/EPA/Markiian Liszejko)

A sajtó által a csernobili atombaleset óta ez a legsúlyosabb ukrajnai ökológiai katasztrófának titulált esemény során a 26 hektáron elterülő hatalmas, néhol hatvan méter magas szeméthegyen történt csuszamlásban legalább egy ember meghalt. Petro Porosenko államfő előző nap tárgyalt az ottani helyzetről a lembergi polgármesterrel, és a hírportálok szerint úgy reagált a kérésére, hogy a “szemetet el kell takarítani, és nem kell nagy politikai ügyet csinálni belőle”.

Vezető hír, a hatóságok mégsem kezelik megfelelően?

Az ukrán médiában napok óta vezető téma a Lembergtől mindössze néhány kilométerre északra fekvő hribovicki hulladéklerakóban történt baleset és annak következményeinek felszámolása. Ukrán környezetvédők egyenesen arról beszélnek, hogy az 1986-os csernobili nukleáris baleset óta ez az ország legsúlyosabb ökológiai katasztrófája, amely nagyon súlyos természeti károkat vonhat maga után.

Május óta ég a ki tudja mi

A szeméttelepen először múlt hétfőn csaptak fel a lángok, majd tűzoltás közben megcsúszott a szeméthegy, és négy embert – három tűzoltót és egy ökológust – temetett maga alá. Korábbi jelentések szerint egy holttestet már megtaláltak. Helyszíni jelentések alapján a környező kistelepüléseket sűrű fehér toxikus felhő borította be, amely egészségkárosító, köztük rákkeltő anyagokat tartalmaz. A helyi hatóságok az ott élők kitelepítésére készülnek, a katasztrófavédelem szakértői szerint ugyanis a hulladék még hónapokig parázslani és füstölögni fog.

Közben a megyei vezetés szerdai közlése szerint újabb hatalmas repedés keletkezett a hulladékhegyben, és újabb omlás történhet. A repedés a hatalmas szeméthalmon mintegy 80 méter hosszú, másfél méter széles, mélysége pedig 2,5 méter.

Sok a kénsav

Egy lembergi lakótelep tőszomszédságában lévő szeméttelepet még a szovjet időkben, 1959-ben hozták létre. A szeméttelepen veszélyes hulladékot is tárolnak, egyebek mellett fáradt transzformátorolaj feldolgozása közben keletkező savas kátrányokat is. Ezeknek 85 százalékos a kénsavtartalma, a vegyület összegyűjtése és elszállítása pedig szinte lehetetlen, mert a sav tönkretesz minden berendezést vagy munkagépet, amellyel érintkezik. Egyes szakértők szerint ennek a hulladéknak a veszélyessége a radioaktív anyagokéval vetekszik.

Egyes hírportálok a hulladéklerakóból évtizedek óta szivárgó veszélyes csurgalékvízzel hozzák összefüggésbe, hogy nőtt a környékbeli falvakban a daganatos megbetegedések száma.